Elhunyt Christine Keeler, a Profumo-botrány egyik főszereplője

Elhunyt Christine Keeler, a II. világháború utáni brit politikatörténet talán leghangosabb szex- és kémbotrányának egyik főszereplője.

 

Az egykori táncosnőt és modellt hosszas betegség után, 75 éves korában érte halál a Londonhoz közeli Farnborough városának kórházában.

Christine Keeler, akinek halálát fia jelentette be kedd este, az 1960-as évek elején ismerkedett össze John Profumo akkori brit védelmi miniszterrel, akivel bizalmas viszonyba került.

Profumo Harold Macmillan konzervatív párti miniszterelnök kormányának tagja volt, az akkor háborúügyinek nevezett miniszteri poszton, amikor a fiatal nőt 1961-ben bemutatták neki.

Az akkor 19 éves Christine Keelerről utóbb kiderült, hogy Jevgenyij Ivanov szovjet hírszerző tisztet is rendszeresen látogatta. Ivanov századosi rangban hivatalosan a londoni szovjet nagykövetség helyettes haditengerészeti attaséja volt.

A nős Profumónak nem is elsősorban az alig néhány hét után véget ért viszonyt rótták fel, hanem azt, hogy amikor a kapcsolat részletei napvilágra kerültek, a londoni alsóházban először tagadta, hogy bármilyen helytelen cselekedetet elkövetett volna.

Jóllehet a brit kormányvizsgálat nem tárt fel semmilyen nemzetbiztonsági veszéllyel járó kiszivárogtatást, Profumo helyzete végül tarthatatlanná vált, és a politikus 1963-ban lemondott.

A botrány aláásta a Macmillan-kormány helyzetét is. Harold Macmillan 1963 októberében – hivatalosan rossz egészségi állapota miatt – maga is lemondott, utódja, Alec Douglas-Home addigi külügyminiszter a következő évi választásokon szűken ugyan, de vereséget szenvedett a Harold Wilson vezette Munkáspárttól.

John Profumo, aki 2006 márciusában, 91 éves korában hunyt el, a botrány után is megbecsült tagja maradt a brit közéletnek, és életének utolsó négy évtizedét jótékonysági tevékenységnek szentelte. E munkássáságát 1976-ban II. Erzsébet királynő is elismerte, amikor az egyik legmagasabb brit polgári kitüntetést, a Brit Birodalom Rendjének Parancsnoka (CBE) címet adományozta neki.

Az ügynek azonban voltak tragikus fordulatai.

Stephen Ward, aki felkapott orvosként a londoni társasági élet ünnepelt figurája volt, és aki Keelert bemutatta Profumónak, szintén ismerte Jevgenyij Ivanovot, akiről a brit belső elhárítás, az MI5 tudta, hogy szovjet hírszerző. Christine Keelert Ivanovnak is Ward mutatta be.

A Profumo-botrány kirobbanása után Ward ellen büntetőeljárás indult, de nem a Profumo-ügy miatt, hanem hivatalosan azzal a váddal, hogy Keeler “erkölcstelen módon szerzett jövedelmeiből” élt. Az esküdtszék ki is mondta bűnösségét, ám az ítélethirdetés előtt egy nappal altató-túladagolás miatt kórházba vitték, és néhány nap múlva meghalt.

Christine Keelert 1963-ban, egy másik ügyben, hamis tanúzás vádjával kilenc havi szabadságvesztésre ítélték.

A Profumo-ügyről – Christine Keeler egyik önéletrajzi könyve alapján – 1989-ben Scandal (Botrány) címmel film készült,  Andrew Lloyd Webber zeneszerző pedig musicalt írt az afférból Stephen Ward címmel. A darabot 2013 decemberében mutatták be Londonban, de fogadtatása vegyes volt, és 2014 márciusában levették a műsorról.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.