Ülésezett a képviselő-testület – Elfogadták a jövő évi költségvetés koncepcióját

(Budaörs, 2017. november 16. – Budaörsi Infó) A 2018-as év lehetőségeit nagyban meghatározza, hogy idén és jövőre is 2,1 milliárd forintot von el az állam szolidaritási hozzájárulás címén a várostól, jelentős részben az önkormányzat saját bevételei terhére – hangzott el többek között a képviselő-testület 2017. november 15-én megtartott ülésén.

Az ülés kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek a képviselők a 75 éves korában elhunyt Regényi Jánosra, aki többek között a BTG-t illetve a BSC-t is vezette éveken keresztül. Regényi Jánost a város saját halottjának tekinti.

Napirend előtti felszólalásában dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Kisfaludi utca Szabadság út felőli részén zajló felújításról kérdezte Lőrincz Mihályt. A Műszaki Ügyosztály vezetője elmondta, hogy jelenleg a Fővárosi Vízművek végez az utcában rekonstrukciót, amely tavasszal a szennyvízcsatorna felújításával folytatódik a BKISZ-projekt keretén belül, végül a teljes útfelújítás a csapadékvíz-elvezetéssel együtt jövő nyárra készül el.

Simándi Szelim (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Halom és a Gesztenye utcák felújítási munkái kapcsán zajlott egyeztetésekről, helyszíni bejárásokról számolt be, és kérdezte szintén az ügyosztályvezetőt, hogy mit sikerült figyelembe venni a lakosság észrevételei közül a megvalósítás során.

Lőrincz Mihály megnyugtatta, hogy mindkét utcában teljes rekonstrukcióra kerül sor, amely néhány napon belül el is készül. Sokan kérték, hogy kiemelt helyett süllyesztett szegély övezze az utakat. Ezt, ahol műszakilag megoldható volt, figyelembe is vették, de ahol ez veszélyeztette volna a megfelelő csapadékvíz-elvezetést, ott nem.
 
Dr. Kisfalvi Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a Kisfaludi utca végén, a buszfordulónál kérte egy meghibásodott csatornafedél szakszerű javítását.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) egy homorú tükör elhelyezését javasolta a Tulipán utcai buszmegállónál, mert kihajtásnál nagyon rosszul lehet látni az Aradi utca felé.
 
Biró Gyula alpolgármester amiatt kért szót napirend előtt, hogy az ELMŰ a Nádasdűlő sétány végén épült játszótérhez – ígérete ellenére – több mint egy éve képtelen kiépíteni a közvilágítást. Egyúttal jelezte, hogy a további lakótelepi beruházások – amelyeket az önkormányzat valósít meg – még az idén el fognak készülni.
 
Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arról érdeklődött a műszaki ügyosztályvezetőtől, hogy a lakótelepen kidöntött villanyoszlop helyreállítása mikor történik meg, mivel hetek óta csak szalaggal körbe van kerítve. A lakók kérését tolmácsolva a Patkó utca 3. előtt forgalomcsillapítás kiépítését is kezdeményezte, mivel ott, az óvodánál nincs zebra.

Lőrincz Mihály ígérte, hogy utánanéz a villanyoszlop helyreállításának. A forgalomcsillapítással kapcsolatban azonban arról tájékoztatott, hogy a súlyos állami elvonás miatt ez a keret idén már kimerült, de tervezik a megvalósítását 2018-ban.

Első napirendi pontként elfogadta a képviselő-testület a jövő évi költségvetés koncepcióját, amelyben felkészül az önkormányzat arra a helyzetre, hogy az állam továbbra is évi 2,1 milliárd forintot von el Budaörstől jogtalanul. Bár bírósági útra terelte az ügyet az önkormányzat, de ez sajnos csak hosszabb távon szolgáltathat igazságot a városnak.

 

unnepi17_testuleti2

Elfogadta a testület a 2017. évi költségvetés I-III. negyedéves végrehajtásáról szóló beszámolót. Egyidejűleg céltartalékba helyezett 400 millió forintnyi beruházási és felújítási feladatot.

Ezt követően módosították a 2017. évi költségvetési rendeletet, átvezetve a korábbi döntések pénzügyi hatásait.

A helyi adókról szóló rendelet módosítása azért vált szükségessé, mert az önkormányzat a súlyos állami elvonások miatt kénytelen takarékossági és bevételnövelő intézkedéseket hozni.

Wittinghoff Tamás polgármester arra emlékeztetett, hogy „az önkormányzat mindig is azon az állásponton volt, hogy a helyi adókat nem növelni, hanem csökkenteni kell.

Ennek ellenére a 2,1 milliárdos elvonás miatt most erre kényszerül a város.” Ezt azonban úgy teszik, hogy ezek alapvetően ne a lakosságot, hanem a gazdasági szervezeteket érintsék, és őket is csak kis mértékben. A változtatás során az építményadó, a telekadó és az iparűzési adó nő, ám ezek az emelés után is a régió átlaga alatt maradnak.

Az iparűzési adó mértéke például továbbra is Budaörsön lesz a legalacsonyabb a környéken, akkor is, ha az 1,8-ról, 1,9 százalékra emelkedik.

Rendeletet alkotott a képviselő-testület az önkormányzati adóügyek elektronikus úton történő intézésének rendjéről, így többek között POS-terminál biztosításáról az adófizetési kötelezettség teljesítéséhez.

Pontosították a képviselők a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló önkormányzati rendelet szövegét, hogy az összhangba kerüljön a magasabb szintű törvényi szabályozással.

Szintén a rendelet szövegének pontosítása miatt volt szükség az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítására.

A lakáscélú helyi támogatásokról szóló önkormányzati rendelet módosításával változtak a jövedelemhatárok, így bővül az igénybevevők köre, de a támogatások felhasználásának ellenőrizhetőségét is szabályozták.

 

unnepi17_testuleti4

Pontosították a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint az ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló önkormányzati rendeletet.

Módosították a nem közműves háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló rendeletet. A testület fenntartja a BTG Nonprofit Kft-vel a közszolgáltatási szerződést. Egyúttal felkérik a BTG-t, hogy kössön szerződést a nem közműves háztartási szennyvíz begyűjtésére az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft-vel.

Elfogadták a FŐTÁV Zrt. ingyenes ajánlatát a Budaörs távhőszolgáltatására vonatkozó auditra.

Meghosszabbították az együttműködési megállapodást a Budaörsi Rendőrkapitánysággal, amelynek keretében jövőre is 7,7 millió forintos pénzügyi támogatást ad az önkormányzat a lakosságorientált rendőrségi modell megvalósításához.
 
Jóváhagyta a képviselő-testület a Településfejlesztési Koncepció (TFK) és az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) megalkotásához szükséges megalapozó vizsgálatot.

Ugyancsak megszavazták a Frankhegyen lévő Tűzkőhegyi utca fejlesztésére vonatkozó cselekvési programot.

Elfogadták a helyi építési szabályzatról szóló önkormányzati rendelet 4. függelékének módosításait.

Megalkotta a testület Budaörs város közfelelősségi stratégiáját. Az úttörő kezdeményezés a cégvilágban már jól ismert társadalmi felelősségvállalást ülteti át az önkormányzati szférára.

A „Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára” című kiírásra Budaörs is kidolgozza és benyújtja támogatási kérelmét – döntött a testület.

Két évvel meghosszabbították a Budaörs területén közlekedő helyi buszjáratok (288, 289) közszolgáltatási szerződését. A módosítás nyomán azonban nem változik sem a menetrend sem a szolgáltatás ára.

Meghatározták a viziközművek közcélú érdekeltségi hozzájárulásának mértékét 2018-ra. Az utólagos bekötések ára megegyezik majd az előző évivel.

Módosították a budaörsi viziközművek 2017-2031. közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervét.

Nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat a Lévai utcában álló, volt transzformátorállomás épületének hasznosítására – döntöttek a képviselők.
 
A testület több ingatlan eladásáról is döntött. Értékesíteni kívánják a Bogár utcában lévő területet, a Beregszászi, a Virág, a Kőszírt, és a Domb utcákban lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanokat.

Módosították egy, a Kamaraerdei utcában lévő ingatlan bérleti szerződését, mert az ott élő rendőrtiszt beosztása megváltozott.

Megszavazták a Latinovits Színház pótelőirányzat kérelmét, amelyre folyamatban lévő munkaügyi perek miatt volt szükség.

A testület megszavazta, hogy az önkormányzat által támogatott komplex mammográfiai vizsgálatokat férfiakra is kiterjesszék. Egyre nő ugyanis a férfiak körében is a mellrákos esetek száma.

A testület döntése értelmében változnak az önkormányzat fenntartásában működő óvodák felvételi körzethatárai.

Meghosszabbították az együttműködési megállapodást a Törökbálinton működő Izgiland Játszóházzal, amely alapján a budaörsiek kedvezményesen vehetik igénybe az ott nyújtott szolgáltatásokat.

Véleményezte a testület az Érdi Tankerületi Központ 2017–2022-re vonatkozó Fejlesztési Koncepcióját. A dokumentumot többen is kritizálták, mert számos tartalmi és ténybeli tévedés van benne.

Wittinghoff Tamás sérelmezte, hogy a tankerület vezetője olyan külső szereplőnek nevezte az önkormányzatot, amelynek a véleménye érdemben nem is befolyásolja a döntéseket. Ezért feleslegesnek ítélte, hogy bizottságok, illetve a testület véleményezze az anyagot.

A polgármester szerint szomorú, hogy az autonómiával rendelkező önkormányzat részére a KLIK akarja meghatározni, hogy milyen formában döntsön. Miközben, ha kicsit is ismernék az önkormányzati rendszert, akkor tudnák, hogy a bizottságokon és a testületen kívül más nem is véleményezhet egy ilyen szakmai anyagot.

Véleményezési jogával élve támogatta a testület, hogy 5 évre ismét Tóth Krisztinát nevezzék ki a Kesjár Csaba Általános Iskola intézményvezetőjévé.

A képviselők egyhangúan támogatták, hogy Regényi Jánost az önkormányzat saját halottjának tekintse és méltó eltemetésének költségeit viselje.

Módosították az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás létrehozásáról szóló társulási megállapodást, ezzel hozzájárulva, hogy Szigetszentmiklós is csatlakozzon a társuláshoz.

Felkérte a testület a polgármestert egy Budakeszivel közös turisztikai pályázat részleteinek egyeztetésére.

A véleményezési jogának gyakorlása részeként meghallgatta a testület Soltész Anikót, aki a Leopold Mozart Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói posztjára pályázik. A képviselő-testület eddigi gyakorlatának megfelelően a nevelőtestület és a szülői közösség véleményét fogja támogatni.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.