III. URBS NOSTRA – Idén is a Bleyer csapata győzött!

(Budaörs, 2017. november 16.  – Budaörsi Infó) A Szent Benedek Iskola, valamint a Budaörsi Szent Benedek Alapítvány közös szervezésében harmadik alkalommal rendezték meg budaörsi helytörténeti vetélkedőt. Gratulálunk a győztes csapatnak!

 

 

A tavalyi vetélkedőn három csapat indult, ugyanúgy mint idén is. A Kesjár Csaba Általános Iskola, a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Budaörsi 1. Számú Általános Iskola 4-4 diákja mérte össze tudását.

Idén két kesjáros és egy bleyeres csapat versenyzett a vándordíjért.

 

2016_urbsnostra-3

Győztesek 2016-ban – A Bleyer Jakab Általános Iskola diákjai és felkészítőjük

 

Tavaly a verseny győztese a Bleyer Jakab Általános Iskola, a második helyen a Kesjár Csaba Általános Iskola a harmadik helyen pedig a Budaörsi 1. Számú Általános Iskola végzett.

A vándorkupát tavaly és tavalyelőtt is a bleyeresek vihették magukkal, és idén is ők nyertek, így véglegesen a tulajdonukba került.

 

urbsnostra17 (1)

 

masodikurbnostra17 (2)

Fotó: Schwab Robin

 

Az idei játékos vetélkedő témája Budaörs története a kezdetektől napjainkig volt.

Az első forduló keretében a versenyzőknek egy számítógépes prezentációt kellet elkészíteniük.

 

urbsnostra17 (8)

 

A döntőre a Szent Benedek Iskolában 2017. november 15-én került sor.

A zsűrinek idén is nagyon nehéz dolga volt.

 

urbsnostra17 (3)

 

A döntőben résztvevő diákok értékes könyvjutalomban részesültek. A győztes csapat pedig a vándordíjat is haza vihette.

 

 

Eredmények

 

A Kesjár Csaba Általános Iskola két csapatot állított ki (4 ás 3 fő),

A Kesjár 2. csapat 35 pontot ért el, a Kesjár 1. pedig 40 pontot.

 

masodikurbnostra17 (1)

A 2. helyezett csapat Fotó: Schwab Robin

 

masodikurbnostra17 (3)

A 3. helyezett csapat Fotó: Schwab Robin

 

A Bleyer négy fős csapata 45 ponttal győzött.

 

urbsnostra17 (2)

 

urbsnostra17 (6)

 

urbsnostra17 (5)

 

Gratulálunk a résztvevőknek és a felkészítőknek.

 

 

urbsnostra17 (4)

 

urbsnostra17 (7)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.