A Netflix keresi, miként pótolhatná a Kártyavár című sorozatát

A Kártyavár befejeződésével a Netflix keresi, miként pótolhatná egy testvérsorozattal közkedvelt szériáját.

 

Az internetes műsorszolgáltató hétfőn közölte, hogy a közelgő hatodik lesz a Kártyvár utolsó évada. A bejelentést az után tette, hogy a sorozat főszereplőjéről, Kevin Spacey-ről egy férfi azt állította, szexuálisan zaklatta őt 1986-ban. Az Oscar-díjas színész bocsánatot kért színésztársától. “Ha valóban úgy viselkedtem, ahogy leírta, akkor őszinte bocsánatkéréssel tartozom neki az elfogadhatatlan ittas viselkedésemért, és bocsánatot kérek tőle azokért az érzésekért, amelyekkel meg kellett küzdenie az elmúlt években” – írta Twitter-üzenetében.

A Netflix és a sorozat producere, a Media Rights Capital hétfőn közös közleményében “mély aggodalmának adott hangot” a sorozat sztárját ért vád miatt. Közölték, hogy találkoztak a sorozat stábjával és színészeivel, hogy megvitassák a helyzetet. Spacey nem volt jelen a forgatási napon – tették hozzá.

A sorozat hatodik évadát, amelyről már korábban eldöntötték, hogy az utolsó lesz, most forgatják Baltimore-ban. De a Netfilx keresi egy spinoff lehetőségét – tették hozzá.

A közös közlemény szerint a producerek és a Netflix vezetői igyekeztek biztosítani a színészeket és a stábot arról, hogy “támogatják őket, biztonságban vannak”.

A Nemzetközi Televízióművészeti és -tudományi Akadémia bejelentette, hogy korábbi közlésével ellentétben nem ad nemzetközi Emmy-díjat Kevin Spaceynek.

A televíziós akadémia szeptember végén adta hírül, hogy a televíziós filmek gyártásához való hozzájárulásáért a nemzetközi Emmy különdíjával tünteti ki az Oscar-díjas színészt.

“A nemzetközi akadémia úgy döntött, hogy a napvilágra került fejlemények fényében Kevin Spacey nem méltó a nemzetközi Emmy-díjra” – olvasható a szervezet honlapján.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.