A közjegyző segít – Lombikbébi program

(Budaörs, 2017. október 31. – Budaörsi Infó) Szakértői cikk-sorozatunk tovább folytatódik. Ezúttal a lombikbébi program lesz a téma, amivel kapcsolatban dr. Szécsényi-Nagy Kristóf közjegyző szakmai véleményét kértük.

 

A mesterséges megtermékenyítés a meddő párok kezelésének egyik leghatékonyabb eszköze, melyről elmondható, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a párok 50-70%-a esetében vezet terhesség kialakulásához.

Közismert tény hogy a népesedéspolitika keretében a kormány most erősebben támogatja a lombikbébi programot is. Ezzel kapcsolatban felmerülhet közjegyzői közreműködés is.

Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf a Budaörsi Infónak elmondta, hogy akik házasságban élnek, azoknak nincs szükségük közjegyzői okiratra, viszont azok a párok, akik csak élettársi kapcsolatban élnek, és szeretnének lombikbébit, nekik közjegyzőhöz kell fordulniuk, hogy az álmuk valóra válhasson.

„Az úgynevezett asszisztált reprodukciós eljárásban való részvétel (lombikbébi program) az ugyanúgy szülői kapcsolatot teremt a gyermek és a szülei között, mint a házasság vagy az élettársak esetén az apai elismerő nyilatkozat.

Ennek a szülői kapcsolatnak a dokumentáláshoz szükség van egy közjegyzői okiratra, amelybe bele kell foglalni azt a nyilatkozatot, hogy az élettársak a születendő gyermeket a sajátjuknak ismerik el.

A közjegyző ekkor okiratba foglalja azt, hogy a két fél mióta él élettársi kapcsolatban és hogy asszisztált reprodukciós eljárásban kívánnak részt venni, valamint hogy az így születendő gyermeket elfogadják sajátjuknak.

Ez a három a legfontosabb információ, amit le kell írni.

Fontos kiemelni, hogy ez az okirat nem befolyásolja az élettársak közötti öröklési és vagyonjogi helyzetet: ettől az okirattól az élettársak továbbra sem fognak egymás után örökölni, és nem is jön létre közöttük a házasságihoz hasonló vagyonközösség.

Azt viszont bizonyítani tudják vele, hogy az adott időpontban együtt éltek.”

 

Amennyiben önök is részt vesznek a lombikbébi programban, és kapcsolatukat még nem szentesítették, mindenképpen keressenek fel közjegyzőt, aki a hivatalos papírmunka elintézésben a segítségükre lehet.

 

kozjegyzo

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.