Megkezdték a települések a klímastratégia kidolgozását

Megkezdték a települések a helyi klímastratégia kidolgozását, a megfogalmazott célok eléréséhez uniós forrásra is lehet pályázni – mondta Fegyveres-Fiskál Gábor, a Dipol Humánpolitikai Intézet ügyvezető igazgatója szombaton egy délelőtti tévéműsorban.

 

Elmondása szerint a stratégia elkészítése azért szükséges, mert a klímaváltozással együtt kell élni, ahhoz alkalmazkodni kell. Eddig megyei szinten készültek ilyen tervek, most a települések kezdték el a dokumentáció összeállítását.

A stratégiának tartalmaznia kell a természeti, gazdasági, társadalmi adatokat, veszélyeztetettséget, üvegházhatású gázokat kibocsátó szervezetek felsorolását, és lehetőségeket is fel kell vázolni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.

Fegyveres-Fiskál Gábor elmondása szerint a leírás mellett elemzést kell készíteni a feladatokról, jövőképet, célokat kell megfogalmazni, ehhez feladatokat, embereket, és forrást kell rendelni.

Közölte továbbá, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 20 millió forintig lehet majd pályázni a feladatok végrehajtásának támogatására, a dokumentáció még ebben az évben megjelenik, először a megyei jogú városok és Budapest kerületei által beadott pályázatokat bírálják el.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.