25 millió forintnyi pályázatot írtak ki online médiatartalmakra

Heti ülésén elfogadta a Neumann János-pályázat 2017-es kiírását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, és 25 millió forintot különített el magyarországi és határon túli online közszolgálati tartalmak gyártásának támogatására – közölte a hatóság.

 

A közlemény szerint multimédiás applikációk, installációk és virtuális kiállítások tervei is benyújthatók a pályázatra.

A Magyar Média Mecenatúra Program keretében kiírt pályázat célja, hogy új, értékes és eredeti közszolgálati tartalmak váljanak elérhetővé az online médiaszolgáltatások kínálatában.

A nyertes magyarországi pályázatok számára idén is 20 millió forint a keret, míg a határon túli pályázók számára 5 millió forintot különített el a médiatanács. Egy pályázó maximum egymillió forinttal támogatható.

A korábbi évekhez képest – a felsőoktatási intézmények javaslatát elfogadva – könnyítés, hogy a tartalom elkészítésére az eddigi fél év helyett kilenc hónap áll rendelkezésre. Feltétel, hogy a tartalom legalább egy évig hozzáférhető legyen az online felületen – tették hozzá.

A négykörös pályázati eljárás első fordulójára november 23-án 12 óráig lehet jelentkezni az ügyfélkapun keresztül. A pályázati felhívás és a pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati információk megtekinthetők a mecenatura.mtva.hu oldalon – írták.

Közölték: a médiatanács a Békéscsaba 88,9 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati eljárásában – a pályázó cégadataiban bekövetkezett változások miatt – hivatalból felülvizsgálta döntését, és megállapította, hogy a Radio Plus Kft. ajánlata alakilag érvénytelen, ezért az eljárás nyertese az eljárásban résztvevő másik pályázó, az alakilag és tartalmilag egyaránt érvényes ajánlatot benyújtó Interax Kft.

A Budapest 101,6 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására indított eljárásban a tanács elfogadta az egyedüli ajánlatot benyújtó Fontana Média Kft. hiánypótlását, és pályázati nyilvántartásba vette a pályázót.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.