Átadták az újjáépült vitorlázórepülő-emlékművet a budaörsi Farkashegyen

(Budaörs, 2017. október 21. – Budaörsi Infó) 2017. október 21-én kora délután egy formális átadóünnepség keretében hivatalosan is átadásra került a budaörsi Farkashegyen található vitorlázórepülő-emlékmű. Köszönjük mindenkinek, aki támogatta a projektet, örülünk, hogy mi is részesei, mozgatórugói lehettünk ennek a repüléstörténeti eseménynek. 

 

 

A 88 éves magyar vitorlázórepülés születési helyén immár egy impozáns objektum ismerteti az arra járókkal, hogy micsoda fontos helyszínről nem volt sokáig tudomása a köznek.

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (23)

 

A Budaörsi Önkormányzatot Kálóczi Imre alpolgármester képviselte, aki rövid, de velős beszédében kitért az emlékmű újraépítésének történetére, amelyben a lelkes pilótacsapat mellett, kulcsszerepe volt szerkesztőségünk minden munkatársának, a Budaörsi Infónak is.

“Remélem, hogy nagyon sok ezer ember fogja látni ezt az emlékművet. A város nevében ígéretet teszek arra, hogy nem fogjuk hagyni, hogy olyan állapotba kerüljön, mint amilyen volt az előző.” – hangsúlyozta az alpolgármester.

 

Élőben jelentkeztünk a budaörsi Farkashegyről. Az újjáépült vitorlázórepülő-emlékmű átadása, 2017. október 21. (1. rész)

Közzétette: Budaörsi Infó – 2017. október 21.

 

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (11)

 

A hely jelentőségét és történetét a következő előadó Révy László pilóta, alaposan ismertette az egybegyűlt érdeklődőknek, illetve az évente megrendezésre kerülő, főleg vitorlázórepülő pilótákból álló Katlan-túra résztvevőinek.

 

Élőben jelentkeztünk a budaörsi Farkashegyről. Az újjáépült vitorlázórepülő-emlékmű átadása, 2017. október 21. (2. rész)

Közzétette: Budaörsi Infó – 2017. október 21.

 

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (12)

 

Az átadási beszédet egy jelképes nemzetiszínű szalag átvágása tette még ünnepélyesebbé, majd egyre több repülőgép tett tiszteletköröket a vitorlázórepülés bölcsője felett.

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (14)

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (13)

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (24)

 

Az időjárás nem kedvezett a vitorlázórepülésnek, ezért inkább hajtóműves repülőgépek adtak lehetőséget ritka fényképek készítésére, amelyeken nemcsak az égen, hanem a földön is láthatóak szárnyak.

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (19)

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (17)

 

A közel egy évig tartó restaurációs folyamat ezzel tehát véget ért, az újjáépítő munkacsoport budaörsi tagjai és a munkálatokban résztvevő pilóták bebizonyították, hogy építő jellegű, kulturálisan is hasznos projektet akkor is végre lehet hajtani, amikor külső és belső tényezők akár egyszerre is a megvalósíthatatlanságra próbálnak folyamatosan rávezetni.

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (21)

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (20)

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (19)

 

A kishitűség, a forráshiány és egyes hivatalok packázása a nemes célok elérését ugyan nehezítheti, de meg nem akadályozhatja, ha kellő elszántság és akarat lakozik a végrehajtókban.

Budaörs ismét felkerült a hazai repüléstörténet egy fontos lapjára, amelyről olyan sebességgel kopott le, mint ahogy az eredeti 1979-es Vitorlázórepülő-emlékmű az enyészetté vált.

Az új, pompázatosabb emlékmű és a hozzá tartozó tájékoztató tábla feladata ezentúl a gyönyörködtetésen kívül az is, hogy ne engedje ismét elfelejtődni a Farkashegy jelentőségét.

 

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (16)

A17_10_21_EMLEKMUAVATAS (15)

 

A helyszín megközelíthető a Domb utca felől, az Akácos útról nyíló erdei műúton („Szuszogó”), amely egy sorompótól indul.

A Farkashegy fokozottan védett természetvédelmi terület, ezért a kijelölt ösvényt elhagyni tilos!

 

 

Előzmények

Egy pilótákból és lelkes önkéntesekből álló munkacsoport a Budaörsi Infó támogatásával tavaly ősztől kezdődően dolgozott azon, hogy a magyar repüléstörténelem ezen fontos helyszíne ismét nevezetes legyen és évenkénti megemlékezésekkel lehessen tisztelegni a magyar vitorlázórepülésnek.

 

Néhány pillanatkép a folyamatról:

 

repuloszarny_03_04 (2)

repuloszarny_03_04 (1)

 

repulos_emlekmu_szarny2

 

repulo2

 

17_10_19_repuloszarny (7)

17_10_19_repuloszarny (8)

 

17_10_19_repuloszarny (6)

 

vitorlazorepulo_emlekmu_2017_okt_19_Budaors_2

 

17_10_21_EMLEKMUAVATAS (9)

 

 

Korábbi cikkeink a témával kapcsolatban:

Emlékmű, ami nem is emlékmű Budaörs felett

Tihanyi Zoltán: Budaörsön található a magyar repüléstörténet egyik emblematikus helyszíne

Exkluzív hír – Újjáépül az emlékmű

Elkezdődött

A magasba emelkedő szárnyak

Felkészülés az emlékműállításra Budaörsön

Milyen legyen a budaörsi Vitorlázó-emlékmű?

Ünnepélyes vitorlázórepülő-emlékmű átadó

Magyar repüléstörténeti jelentőségű emlékmű avatás Budaörsön

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.