Novemberben utalják át a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót

Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét – erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.

 

Elmondása szerint azért döntöttek a nyugdíjprémium fizetése mellett, mert “a kormány törődik az idősekkel és megbecsüli őket”, és természetes, hogy a gazdaság jó teljesítményéből azok is részesülnek, akik évtizedeket dolgoztak keményen az országért, a mostani generációkat felnevelték és segítik őket.

Az intézkedés 2,6 millió embert érint.

A nyugdíj-kiegészítés célja, hogy ahogy eddig is, most is megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét és a tényleges éves inflációhoz igazítsák a nyugdíjemelés mértékét. Ez a kormány egyik fontos vállalása volt az idősek felé – hangsúlyozta az államtitkár.

A nyugdíj-kiegészítés és a nyugdíjprémium összegének pontos meghatározásáról a törvényben leírtaknak megfelelő számításokkal hamarosan dönt a kormány, de az már biztos, hogy a novemberi nyugdíjjal ezek is megérkeznek.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.