Elsőfilmes animációk ünnepe Budaörsön

(Budaörs, 2017. október 11. – Budaörsi Infó) Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált október 18. és 21. között Budaörsön. A négynapos fesztiválon diákok és a fiatal, pályakezdő alkotók filmjeit mutatják be. A friss nemzetközi rövidfilmek mellett egész estés animációs filmek, műhelyek, mesterkurzusok és szakmai fórumok is lesznek.

 

 

A hatodik Primanimára 56 országból több mint 500 nevezés érkezett, amelyből az előzsűri végül 15 elsőfilmet, 21 diplomafilmet és 30 diákfilmet, azaz összesen 66 rövidfilmet, továbbá 34 gyerekfilmet választott ki, amelyek a Primanima díjaiért szállnak versenybe.

Idén is markáns darabokkal jelentkeztek a fiatal alkotók, amelyek a témákat tekintve erős társadalmi érzékenységről tanúskodnak.

Az elsőfilmek közt látható a francia Lucréce Andreae a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramját is megjárt Nagyapa, a rozmár (Grandpa Walrus) című filmje, amely egy család gyászát mutatja be groteszk módon, és itt versenyzik a svájci Anete Melece Analízis Paralízis (Analysis Paralysis) című filctollrajzokat idéző animációja is, amelyben egy kertész egy titokzatos bűnügyet próbál felgöngyölíteni.

A diplomafilmek közt a magány elviselhetetlenségét jeleníti meg Wunder Judit Kötelék című animációja, amelyet beválogattak az Annecy-i Filmfesztivál versenyprogramjába is, illetve amely idén megnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál fődíját.

Lovrity Anna Kata diplomafilmje idén a Berlinálén debütált: a stilizált látványvilágú Vulkánsziget egy fiatal tigrislány szimbolikus történtén keresztül a nemi zaklatás témájáról szól. Az elmúlt év egyik nagy közönségkedvence a lengyel Renata Gasiorowska Punci (Pussy) című alkotása, amely egyszerű látványvilággal, de annál több humorral mutatja be egy fiatal lány örömszerzését.

A gyerekfilmek versenyében vetítik többek között A rossz idő című László Noémi vers adaptációját, illetve az Ahány király, annyi mese című, népszerű kortárs mesekönyvekből készülő rajzfilmsorozat második epizódját, A bújócskakirályt. A nemzetközi mezőnyben olyan kiváló filmek kaptak helyet, mint a cseh Felkoppintó című rajzfilm, amely egy ébresztőként dolgozó öregember különös életét mutatja be, vagy A kerek hasú farkas, mely egy állandóan éhes farkas megpróbáltatásairól szól.

2017-ben a Primanima nemzetközi zsűrijének tagja a Svájcban élő olasz Mauro Carraro, aki számos díjnyertes, szerzői 3D-s animációs rövidfilm alkotója, Durst György, a Balázs Béla Stúdió egykori gyártásvezetője és a Mediawave Fesztivál filmes szekciójának vezetője, valamint Lana Tankosa Nikolic a neves dán animációs iskola, a viborgi The Animation Workshop oktatási szakembere.

A Primanima fődíja mellett kiosztják a legígéretesebb magyar alkotónak járó George Pal-díjat, valamint a legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat. A tavaly alapított Csermák Tibor-díjat a legnépszerűbb gyerekfilm kapja, ezen kívül többek közt jutalmazzák a legjobb elsőfilmet, a legjobb diplomafilmet, valamint a legjobb vizsgafilmet, illetve a diákzsűri és a hangzsűri is kiválasztja kedvencét.

A fesztiválon a versenyfilmeken kívül idén három egész estés animációt láthat a közönség, amelyek mind a rendezők debütáló nagyjátékfilmjei. Michael Dudok de Wit Oscar-jelölt alkotása, a távol-keleti és az európai vonásokat vegyítő A vörös teknős részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült; Claude Barras árvaházban játszódó, gyerekeknek is szóló bábfilmje, a szintén Oscar-jelölt Életem Cukkiniként, valamint Sébastien Laudenbach Grimm-adaptációja, a különleges, festői látványú Levágott kezű lány.

Az idei Primanimán az elismert animációsfilm-rendezőpáros, Vácz Péter és Joseph Wallace fog egy intenzív és szórakoztató stoptrükk műhelyfoglalkozást tartani, ahol a résztvevők elsajátíthatják, hogy miként lehet a legegyszerűbb eszközök segítségével bábanimációt készíteni.

A fesztivál fő helyszíne a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központ, valamint a tavalyi Primanimán megnyílt és évközben is animációs programokkal jelentkező BABtér, vagyis a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, a koncertek pedig a Zichy Majorban kapnak helyet. A Primanima gyerekfilmjei több magyarországi és erdélyi városban is láthatók lesznek (Székesfehérvár, Sopron, Szekszárd, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Csíkszereda).

 

 

Anete_Melece_Analysis_Paralysis

 

 

A filmek hivatalos előzetesei itt elérhetőek:

A vörös teknős: https://www.youtube.com/watch?v=TFtkY30S77A

Levágott kezű lány: https://www.youtube.com/watch?v=ANbYvxpqx8A

Életem Cukkiniként: https://www.youtube.com/watch?v=ibmYtQVJ8kI

Nagyapa, a rozmár: https://vimeo.com/184565646

Analízis Paralízis: https://vimeo.com/185793680

Kötelék: https://vimeo.com/210249471

Vulkánsziget: https://vimeo.com/199292119

Ahány király, annyi mese – A bújócskakirály: https://vimeo.com/217494895

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.