Wittinghoff Tamás: Kőbe vésett alapelv nálunk, hogy egyetlen budaörsi idős sem nélkülözhet

(Budaörs, 2017. október 4. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata 2017. október 3-án,  a Jókai Mór Művelődési Központban az Idősek világnapja alkalmából ünnepséget rendezett. Ünnepi műsorral és egy szál virággal kedveskedtek a szépkorúaknak.

 

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében elmondta, hogy meg kell találnia mindenkinek, hogyan tudja értelmesen és jól leélni a hátralévő időt, ami a hosszú átdolgozott élet utáni megérdemelt pihenés időszaka.

“A családnak, a gyerekeknek, unokáknak is oda kell figyelni, hogy minden rendben van e a szülőkkel, nagyszülőkkel.

De vannak kötelezettségei a nagyobb közösségnek, a városnak, az önkormányzatnak is. 

Nekünk biztosítani kell egyrészről a kényelmes és biztonságos élet alapfeltételeit, de olyan kínálatot is kell nyújtanunk, amely megadja a választás lehetőségét a szabadidő értelmes és kellemes eltöltéséhez…

… Nálunk több mint 10 fél szociális segítséget vehetnek igénybe az idősek. Elsősorban gyógyszer támogatást, lakás támogatást, krízis helyzeti támogatást, de ha kell az önkormányzat még a hallókészülék vásárlását is támogatja.

Továbbra is átvállaljuk több mint 10 000 fő 70 éven felülinek a szemétszállítási díját, és nyitva áll minden rászoruló előtt, hogy segítséget kérhessen a lakása olyan átalakításához, ami megkönnyíti számára az otthoni közlekedést. 

Kőbe vésett alapelv nálunk, hogy egyetlen budaörsi idős sem nélkülözhet…

… Sokaknak lehet jó hír, hogy készen állnak a tervek a nyugdíjas otthonunk bővítésére, ami eddig is igen magas színvonalú ellátást nyújtott.

Hamarosan 32 újabb férőhellyel 80 fősre bővítjük az intézmény kapacitását. 

Mindenkit arra biztatok, hogyha bármilyen gondja van, azt jelezze a szociális intézményeinknél, amelyek pontosan azért vannak, hogy igyekezzenek bármilyen problémás élethelyzetben segíteni.

Az én ambícióm az, hogy a Budaörsön élő időseknek minden napja úgy teljen, hogy jól érezzék magukat és egyértelmű legyen számukra, olyan közösség tagjai, amely vigyáz rájuk.”

 

idosekvilagnapja17 (15)

 

Majd a hagyományokhoz híven köszöntötte az egyik legidősebb nyugdíjast, Németh Lajosnét, aki Budaörsön a Károly király utcában lakik. 2017. július 2-án ünnepelte 97. születésnapját.

Németh Lajosné 1920. július 02-án született Karcagon. Róza néni a vendéglátásban, konyhai alkalmazottként dolgozott. Nyugdíjazását követően is, 76 éves koráig dolgozott ezen a területen.

 

idosekvilagnapja17 (13)

 

Az 1940-es években költözött Budaörsre, 5 gyermek édesanyja, több unokája és 11 dédunokája van. 1995-ben megözvegyült, azóta egyedül él.

Hobbija a kertészkedés (régebben a varrás is), egészségi állapota korához képest jó, jelenleg is szívesen kertészkedik. Családjával aktív kapcsolatot ápol.

 

idosekvilagnapja17 (1)

 

Az ünnepi – ajándék műsor és előadás a „Szerelem bolondulásig” című – zenés irodalmi kalandozás volt egy felvonásban, mely Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva emlékére készült.

 

idosekvilagnapja17 (11)

idosekvilagnapja17 (9)

 

Az előadás a Művészet a Nemzetért Alapítvány, valamint a PostART kulturális színtér támogatásával jött létre. A tavalyi évi budaörsi bemutatót követően több sikeres előadáson van túl a darab. Az idősebb és fiatalabb korosztályban is mindenkit megérintett.

 

idosekvilagnapja17 (8)

idosekvilagnapja17 (14)

 

Az előadást összeállította: Endrődi Ági, Harcsik Róbert, Siklós Endre.

Rendezte: Ambrus András

Zenei vezető: Wagner-Puskás Péter

Előadta: Endrődi Ágnes színművész és Harcsik Róbert színész

 

idosekvilagnapja17 (12)

 

A műsort követően egy kis pogácsával és egy-egy szál rózsával lepték meg a jelenlévőket.

 

idosekvilagnapja17 (10)

idosekvilagnapja17 (7)

idosekvilagnapja17 (6)

idosekvilagnapja17 (5)

idosekvilagnapja17 (4)

idosekvilagnapja17 (3)

idosekvilagnapja17 (2)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.