Elindult a Digitális fogyasztóvédelem című projekt

Elindult a fogyasztóvédelmi ügyintézési eljárások modernizálását szolgáló Digitális fogyasztóvédelem – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása című projekt, amelyet 1,687 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósít meg a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium.

 

A KIFÜ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismertette: a fogyasztóvédelmi folyamatok elektronizálásával és optimalizálásával az állampolgárok számára a panaszbejelentés és egyéb ügyek intézése, illetve a vállalkozásoknak a kötelező adatszolgáltatás bárhonnan elérhetővé válik egy online felület segítségével.

A fejlesztéseknek köszönhetően a papíralapú bürokrácia visszaszorításával költség- és erőforrás-hatékonyabbá válik az ügyintézés, várhatóan csökken a hatósági eljárások átfutási ideje, és eredményesebbé is válnak a jelenleginél. A projekt a lakosság és a vállalkozók fogyasztóvédelmi tudatosságának erősítését is szolgálja.

A fejlesztés a Közigazgatás- és közszolgáltatás- fejlesztési operatív programban, a Széchenyi 2020 program támogatásával várhatóan 2018 végére valósul meg.

A konzorciumot, az ügynökség mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. alkotja – tájékoztattak a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.