Ghymes koncert – Látássérülteket ellátó központ nyílik Budaörsön

Hazánkban évente több mint 6000 ember veszti el a látását – segítsük őket együtt az újrakezdésben!

 

 

Egy felnőtt ember életében a szerzett látássérülés hatalmas veszteség, hiszen meg kell küzdenie a mindennapok során a közlekedésben, a kommunikációban, a tanulás, vagy munkavállalás, valamint a társadalmi szerepek vállalása terén felmerülő akadályokkal.

Az elemi rehabilitáció célja a látássérült személyek életminőségének javítása, az új élethelyzethez történő alkalmazkodásuk elősegítése, és társadalmi reintegrációjuk támogatása.

Ezt a feladatot vállalja fel a budapesti, Pest- és Fejér megyei felnőtt korú látássérült embereket ellátó központ, amely október 1-jén nyílik meg Budaörsön, a Patkó utca 7. szám alatt. Addig azonban még komoly átalakítási munkák állnak előttük.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati támogatása a központ működése (fenntartás, bérek) egy részét fedezi, de az elindítást megelőző átépítési munkálatokat nem – ehhez járul majd hozzá bevételével az idei jótékonysági koncert, mely 2017. október 14-én, szombaton lesz a GHYMES együttes fellépésével.

(Helyszín: Budaörs Városi Sportcsarnok, Budaörs, Hársfa u. 6.)

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.