Budaörs Egészségügyéért Díjjal tüntették ki Dr. Oraveczné dr. Kiss Évát

(Budaörs, 2017. szeptember 19. – Budaörsi Infó) 2017. szeptember 18-án ülésezett a képviselő-testület. A napirendi pontokat követően ünnepi testületi ülésre került sor, ahol többek között átadták a Budaörs Egészségügyéért Díjat is. Az idei kitüntetett Dr. Oraveczné dr. Kiss Éva. Vele készült interjúnkat hamarosan olvashatják hírportálunkon. 

 

 

A Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai és közszolgálati tevékenységének elismerésére a Budaörs Egészségügyéért Díjat Dr. Oraveczné dr. Kiss Évának adományozta 2017-ben.

 

dijazottak

 

Dr. Oraveczné dr. Kiss Éva diabetológus főorvos

 

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Népköztársasági Ösztöndíjas hallgatója volt. 1988-ban végzett summa cum laude minősítéssel.

Egyetem után Vácott, majd a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, ezt követően pedig a Pest Megyei Diabetológiai Centrumban végzett gyógyító tevékenységet.

1996 és 2003 között folyamatosan képezte magát, belgyógyászati szakvizsgát, háziorvosi szakvizsgát, diabetológiai szakvizsgát, iskolaorvosi és ifjúságvédelmi szakvizsgákat szerzett.

Meghatározó volt életében a kórházban eltöltött idő, ahol rendkívül sok tapasztalatot szerzett.

2000-től Budaörsön és Gödöllőn is diabetológiai szakrendelést vezet. Rendelésein szakmailag igyekszik mindent megtenni, hogy páciensei élete könnyebbé váljon.

Betegeinél törekszik a cukorbetegséggel járó szövődmények minimalizálására. Kezdeményezésére alakult meg 2002-ben Budaörsön a Budaörsi Cukorbetegek Egyesülete, amely mentorálásával több mint 15 éve sikeresen működik.

Fontos feladatának tekinti, hogy az egyesület tagjai szakmai előadásokon minél többet megtudjanak a szükséges diéta szabályairól, a helyes terápia fontosságáról.

Budaörsön és környékén rendszeresen szervez szűréseket megelőzési céllal, rendszeresen vállal és tart szakmai előadásokat.

Szakmai tevékenysége, emberi hozzáállása és a betegei érdekében végzett munkája alapján Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testület Budaörs Egészségügyéért Díjjal tűnteti ki.

 

 

budaors_egeszsegugyeert_dij_budaors_2017

 

 

A Budaörs Egészségügyéért Díjról

 

A Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai és közszolgálati tevékenység elismerésére alapította 2005-ben a Budaörs Egészségügyéért Díjat.

A Díj annak a személynek adományozható, aki hosszú időn keresztül magas szakmai színvonalon fejtette ki tevékenységét a lakosság egészségmegőrzése, a betegségek megelőzése, a betegek gyógyítása érdekében.

A Díjjal emlékérem és díszoklevél jár, és az évente megállapított minimálbér ötszörös összege illeti meg.

A fentiek mellé a kitüntetett egy Budaörs címerrel gravírozott egyedi karórát is kap.

 

A díjhoz gratulálunk!

 

(Budörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.