Elhunyt a világ legidősebb macskája

Harminckét évesen, szívelégtelenség következtében elhunyt a világ legidősebb macskája – számolt be róla pénteken a Metro brit online újság.

 

 

Amikor Szerecsendió, a cirmos cica született, még Margaret Thatcher volt a kormányfő, és II. Erzsébet csak 30 éve ült a brit trónon. Gazdái, Liz és Ian Finlay szerint, akik 27 éven át viselték gondját, a macska hosszú életének az volt a titka, hogy tonhallal, tejszínnel és sült csirkével kényeztették.

A macska állapota csak életének utolsó heteiben fordult rosszabbra, a fogai már elvástak és nehezen lélegzett. Finlay, a nyugdíjas pék szomorúan mondta el: hirtelen halála feleségével együtt mélyen megrázta, mivel “gyerekükként szerették”.

A házaspár hozzáfűzte, hogy nem lesz több macskájuk, mert annyira megviselte őket a cirmos halála.

Szerecsendió a pár korábbi, Fűszer névre hallgató cicájával vetődött el hozzájuk 1990-ben. Mikor kiderült, hogy kóbor állat, befogadták, és Fűszer halála után ő lett az egyetlen háziállatuk. Az állatorvos szerint ötéves volt, amikor hozzájuk került, tehát amikor augusztus végén elpusztult, 32 éves lehetett. A macskák általában 15 évig élnek, Szerecsendió tehát kivételesen magas kort ért meg.

A Guinness rekordok könyve szerint egy 30 évesen, májusban elhunyt texasi sziámi macska volt a világ legöregebb cicája.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.