Apasági keresetet nyújtottak be Julio Iglesias ellen

Apasági keresetet nyújtott be a világhírű spanyol énekes, Julio Iglesias ellen hétfőn egy 41 éves valenciai férfi.

 

 

“27 évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok és azt, hogy az anyám mindig az igazat mondta” – mondta Javier Sánchez Santos a valenciai bíróság kapujában újságíróknak nyilatkozva.

Fernando Osuna, az apasági keresetet benyújtó férfi ügyvédje kitért arra, hogy a kereset alapja egy, az Egyesült Államokban elvégzett DNS-vizsgálat.

Mint mondta, Iglesias nem önként adott DNS-mintát, de az a “környezetéből származik”.

A spanyol sajtó korábban már beszámolt róla, hogy a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől magánnyomozó közreműködésével szereztek DNS-mintát, méghozzá állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak, például használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.

A történet nem ismeretlen a spanyol közvélemény előtt. A kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos nyilatkozott arról, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja.

Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született.

Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel.

Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte.

Két házasságából nyolc törvényes gyereke van.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.