A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomoz a savval leöntött üléssel kapcsolatban

(Budaörs, 2017. szeptember 5. – Budaörsi Infó) Augusztus 21-én több országos médiában is hallhattunk arról, hogy egy tömegközlekedést használó utas súlyos sérüléseket szerzett, mert valaki leöntötte savval az ülést, amin helyet foglalt. Mint kiderült a Budaörs és Budapest között közlekedő 40B jelzésű buszon történt az eset.

 

 

Testi sértés kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a főváros és Budaörs között közlekedő 40B jelzésű buszjáraton augusztus 21-én történt maró anyagos baleset ügyében nyilatkozott Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A nyomozást a Budaörsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja tovább.

A Volánbusz által üzemeltetett autóbuszon egy László nevű férfi augusztus 21-én olyan ülésre ült le, amelyre előzőleg maró anyag, feltehetően sav folyhatott ki, a BKV-figyelő blog számolt be azután, hogy néhány nappal korábban egy budapesti BKV-buszon is történt hasonló eset.

„Augusztus 21-én este szálltam fel Kelenföldön a Budaörsig közlekedő 40B buszjáratra. Helyet foglaltam, és 10-15 másodperc után éreztem, hogy átnedvesedett a nadrágom” – írta a László nevű férfi, aki a maró anyagtól sérüléseket szenvedett, épp úgy, ahogy az augusztus 15-i eset során a Kornélia nevű utas is, akinek levelét szintén a BKV-figyelő ismertette. Lászlónak a sofőr hívott mentőt, és a rendőrséget is értesítette. Miután az esetre fény derült.

A BKV az esetet követően úgy nyilatkozott, hogy a bejelentésben megadott időpont alapján szóba jöhető autóbusz vizsgálata megtörtént, ennek során az üléseken esetleges idegen anyagnak semmi nyomát nem találták, az eset dátuma és a vizsgálat időpontja között üléstisztítás nem volt a járművön. A nyilvántartás alapján a jármű aznap is egész nap, illetve az utaspanaszban említett esetet követő napokon is forgalomban volt, az autóbuszt vezető járművezető elmondása szerint azonban senki sem jelzett az utasok részéről semmilyen problémát.

 

Csak azt tudjuk javasolni a történtek fényében, hogy mielőtt leülnének bármilyen tömegközlekedési eszközön, előtte ellenőrizzék az üléseket is. Jobb az elővigyázatosság!
(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.