Minden, amit az egyetemi kollégiumi jelentkezésről érdemes tudni

Miután mindenki megtudta, hogy felvételt nyert-e valamelyik egyetemre, elkezdődhet az újabb jelentkezési időszak: a kollégiumi jelentkezés. Összeszedtünk minden hasznos információt, hogy nektek már csak jelentkezni kelljen.

 

 

Jelenleg a felsőoktatásban 54.500 kollégiumi férőhely van, ebből 44.400 állami fenntartású intézmények kezelésében van. – derül ki a HÖOK kutatásának adataiból. Ezekre a helykre lehet idén is pályázni, illetve ezen férőhelyek felszabadult részére.

Mennyibe kerülnek a kollégiumok?

Az idei évben is az albérleti árak feléért, de akár harmadáért is lehet kollégiumi szobát bérelni Pesten az egyetemi hallgatóknak. Az államilag támogatott képzésekre bekerülők a kollégiumi jelentkezésekbe is belekezdhetnek már, azonban az önköltséges formában tanulóknak is megéri a kollégium, ha van lehetőség a bekerülésre.

 

Milyen papírok kellenek?

A kollégiumi férőhelyeket általában szociális alapon osztják ki: van, ahol csak államilag támogatott hallgatók, és van, ahol önköltséges formában tanulók is kaphatnak szállást.

Első körben szükségetek lesz az érettségi bizonyítványotokra, hiszen a legtöbb helyen nézik a tanulmányi eredményeket. Ezen felül fontos, hogy a szüleitek jövedelemigazolását is beszerezzétek, ügyelve arra, hogy három hónapnál nem régebbi iratokat csatoljatok. Erre érdemes odafigyelni: van, ahol ennél is frissebb dokumentumokat kérnek. Ha van eltartott a családban, tehát mondjuk van egy kiskorú testvéred, aki iskolába jár, akkor szükség lesz az ő tanulói jogviszonyát igazoló papírra is. Ami még döntő lehet, az az egyetem-lakhely távolság. Ezt is igazolni kell papírokkal, bejelentett állandó lakcímmel. Ha van, akkor mellékelni kell a hátrányos helyzetet igazoló papírokat is, hiszen azok is pontot érnek a kollégiumi felvételi eljárás során.

 

Hogyan kell jelentkezni?

A jelentkezést a hallgatói rendszerben – ETR-ben vagy Neptunban – bonylítják, és itt értesítenek arról is, hogy sikere volt-e a felvételi. Amíg megkapjátok a rendszerhez a hozzáféréseteket, addig is kezdjétek el összegyűjteni a fentebb említett dokumentumokat. Az aktuális jelentkezési feltételeket keressétek az adott egyetemek honlapján.

 

(Forrás: eduline.hu)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.