Rendkívül veszélyes a Houston közeli vegyi üzemben történt robbanás

Rendkívül veszélyes a texasi Houston közelében lévő vegyi üzemben történt robbanás – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az amerikai szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) tisztségviselője.

 

A Harvey trópusi vihar által sújtott Texas amerikai szövetségi államban található Arkema vegyi üzemben két robbanás is történt – közölte helyi idő szerint reggel a vállalat. A hatóságok bejelentették, hogy lezárják a keleti partot ellátó olajvezetéket.

A vegyi üzemben történt robbanást a szivárgó mérgező anyagok miatt minősítették rendkívül veszélyesnek. Bár a Houstontól mintegy 50 kilométernyire északkeletre lévő Crosbyban lévő üzem környékét már kedden két és fél kilométeres körzetben kiürítették, néhány rendőrt és segélymunkást kórházba kellett szállítani a mérges gázok belélegzése után. A FEMA sajtótájékoztatóján részt vett az Arkema képviselője is, aki szerint az áradás és a tűz nyomán kiszabaduló vegyi anyagok nem halálosak.

A Harvey trópusi vihar halálos áldozatainak száma Texasban csütörtökön 35-re emelkedett, de várhatóan tovább nő majd, miközben nagy erőkkel folyik az eltűntek utáni kutatás. Az államban eddig 32 ezer helybélit sikerült biztonságos menedékhelyre szállítani. A viharzóna lassan mozog keleti irányban, az erős esőzések Texas keleti vidékeit és a szomszédos Louisianát sújtják. A vihar ereje mindazonáltal csökkent. Csütörtökön és pénteken már várhatóan a Mississippi völgyében pusztít majd, és az előrejelzések szerint várhatóan Kentucky felé fordul.

Csütörtökön az amerikai hadsereg tízezer katonája érkezett a térségbe a mentés segítésére. Sylvester Turner, Houston polgármestere bejelentette: feloldják az esti kijárási tilalmat. A polgármester egyúttal köszönetet mondott a lakosok megértéséért és türelméért.

Miközben Houstonban lassanként kezdik felmérni a károkat, Kelet-Texasban szakadatlanul esik, Beaumontban és Port Arthurban tönkrementek a vízvezetékek, nincs ivóvíz, a FEMA és a Vöröskereszt palackos vizet oszt. Veszély fenyegeti az Egyesült Államok keleti partvidékét üzemanyaggal ellátó, a Mexikói-öböltől induló Colonial olajvezetéket is, a működtető vállalat jelezte, hogy a vezetéket lezárják. A keleti parti olajfinomítók lassan szintén leállni kényszerülnek. A másik nagy olajvezetéket, a Houston és az oklahomai Tulsa közötti Explorert már lezárták, a Mexikói-öbölben lévő finomítók egyharmada már nem működik.

A szövetségi kormány felszabadította a stratégiai olajtartalékot. Rick Perry energetikai miniszter csütörtökön bejelentette, hogy egyelőre 500 ezer hordó nyersolajat lehet felhasználni e tartalékból.

A Fehér Házban tartott szokásos napi sajtótájékoztatón Tom Bossert, Donald Trump elnök belbiztonsági tanácsadója közölte: amikor a jövő héten a nyári vakáció után a törvényhozók ismét munkába lendülnek, az elnök újabb pénzügyi források felszabadítását kéri majd a kongresszustól. Később Sarah Huckabee Sanders szóvivő megerősítette, hogy az anyagi segítség hamarosan megérkezik. Bossert arról tájékoztatott, hogy a vihar pillanatnyilag 100 ezer házat tett teljesen tönkre vagy súlyosan károsított, van ahol az esővíz és az áradás több mint kétméternyi magasan öntött el épületeket.

Amikor az egyik újságíró arról faggatta, hogy mi lesz azokkal az illegális bevándorlókkal, akik szintén a vihar áldozatai, Bossert hangsúlyozta: senkinek sem kell aggódnia, státuszától függetlenül mindenkit mentenek a bajban.

Sarah Huckabee Sanders szóvivő bejelentette: Donald Trump egymillió dollárt ajánl fel saját vagyonából a természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére. A szóvivő megerősítette, hogy az elnök szombaton Houstonba és Louisianába utazik.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.