Arany-emlékév – Irodalmi és kritikapályázatot hirdet a PIM

Irodalmi és kritikapályázatot hirdet az Arany János-emlékév keretében a 200 évvel ezelőtt született költő életműve által inspirált művek megalkotására a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).

 

Az “Egyszóval… a költészet” pályázatra 2017. április 30. és szeptember 30. között írt alkotásokkal lehet jelentkezni három kategóriában – közölte az intézmény az MTI-vel szerdán.

A pályázók legfeljebb három, Arany János írói témáira reflektáló alkotással nyújthatnak be jelentkezést a lírai és kisepikai kategóriában. A második kategóriába olyan kortárs, 2014 és 2017 között megjelent műről írott esszével, tanulmánnyal vagy kritikával lehet nevezni, amelyek Arany János bírálói attitűdjének, kritikaeszményének szellemében születnek.

Oktatási segédanyagokkal lehet jelentkezni a harmadik kategóriában, itt középiskolában és egyetemen jól hasznosítható, fiatal olvasók és diákok igényeihez alkalmazkodó, új szempontokat felvető, az Arany-életmű értelmezését elősegítő dolgozatok beküldését várja a múzeum.

Mindhárom kategóriában 300 ezer forinttal járó első, 200 ezer forintos második, és 100 ezer forintos harmadik díjat ítél oda a zsűri, amelynek tagja Ács Margit író, esszéista és műkritikus; Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Garaczi László író, költő és műfordító, Gintli Tibor irodalomtörténész, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, valamint Nádasdy Ádám költő, műfordító és esszéista – olvasható a PIM internetes oldalán.

A pályázati kiírás szerint a művek beküldési határideje szeptember 30., az eredményhirdetés október 24-én lesz.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.