„Lakhelyünk nyugalmáért civil szerveződés” – A budaörsi Bauhaus beruházásról

(Budaörs, 2017. augusztus 31. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkeinkben már olvashattak arról, hogy Budaörsön egy új Bauhaus áruház épülhet. 2016. májusában a Baross utcában élő lakók egy csoportja (a „Lakhelyünk nyugalmáért civil szerveződés”) kereste fel szerkesztőségünket azzal, hogy az utcájukban egy áruház építését tervezik a Decathlon folytatásában.

 

 

Elmondásuk szerint a fejlesztéssel önmagában semmilyen problémájuk nincsen, viszont megítélésük szerint – romlanának az ott élők életkörülményei ha ez a projekt megvalósulna, továbbá az erdős terület védelmében aláírások gyűjtésébe kezdtek. A civil csoport ismét felkereste szerkesztőségünket, hogy elmondja véleményét, miután az áruház beruházásának tervei nyilvánosságra kerültek, miszerint 2019-ben már meg is nyílhat az új szaküzlet.

Tancsik Brigitta a civil szerveződés egyik vezetője a Budaörsön Infónak elmondta, hogy Budaörsön, az Auchan bevásárlóközpont melletti szabad területen (a Decathlon sportáruház mellett) a Bauhaus új áruházat kíván létrehozni. A terület legnagyobb része az Auchan ingatlancége, az Immochan tulajdonában van.

A területen jelenleg is található 1,5 hektár erdő, mely a projekt megvalósulása esetén kivágásra kerül.

„A Bauhaus Magyarországon eddig mindig a lakóövezettől távol létesített áruházat (Maglód, Dunakeszi, Szigetszentmiklós), emellett mindig is kényes volt jó hírére, felelős környezetvédelmi gondolkodására.

A most tervezett beruházás egy sűrűn lakott lakóövezet közvetlen közelében valósulna meg.

A környéken az M1-M7 autópálya közös szakasza, valamint a jelen lévő kereskedelmi áruházak bevásárló forgalma miatt is, a légszennyezettség már most is meghaladja a határértéket, az erdő kivágása, valamint az új beruházás kapcsán megjelenő kamion és vásárlói forgalom ezt tovább növeli.

Tekintettel a fentiekre, a helyi lakosok civil kezdeményezése nyomán több mint 300 aláírást sikerült összegyűjteni a fák kivágása ellen.

A „Lakhelyünk nyugalmáért és a fákért” Facebook-csoport próbált tárgyalást kezdeményezni a beruházóval, hogy gondolják át a helyszínt, de érdemben nem reagáltak a megkeresésekre. Jelenleg a Bauhaus oldalán (budaorsiszakaruhaz.hu) a tervezett beruházás kapcsán az alábbiakat olvashatjuk:

„Megkérdeztük a Budaörsieket… projektünk csak akkor lehet sikeres, ha az a környéken élők megelégedésére szolgál.”

 A fent nevezett civil szerveződés egyúttal az Immochan-t és az önkormányzatot is megkereste. A budaörsi önkormányzat az erdő átminősítése és egy kisebb önkormányzati terület révén érintett a projektben, együttműködése nélkül nem valósulhat meg a beruházás.

A Wittinghoff Tamás vezette budaörsi önkormányzat sokáig tagadta a tárgyalásokat, és semmiféle egyeztetést nem folytatott az érintett lakókkal. A civil szerveződés tagjai Dr. Bocsi István jegyzőig jutottak, aki folyamatos tájékoztatást ígért a lakóknak. Ebből azonban semmi nem teljesült.

Mindeközben Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere környezetvédőként tünteti fel magát.

Legújabb lépéseként 2017. augusztus 31-én a Föld Napja Alapítvány és az Auchan közös „Mit tehetsz Te” című környezetvédelmi vándorkiállítását nyitja meg a budaörsi városházán. A projekt a „Fenntartható Budaörsért – ültess fát és versenyezz klímabarát étrenddel” célja a felmelegedést lassító fák ültetése, a fenntartható egészséges étrend újjáélesztése, valamint, hogy Budaörs első legyen a fogyasztás átalakításában annak érdekében, hogy „éljünk jól kisebb lábnyomon”.

Mint az köztudott, Budaörs az ide települt cégeknek, ipari és kereskedelmi egységeknek is köszönheti, hogy Magyarország leggazdagabb városa. Az ipari és kereskedelmi egységeknek helyet biztosítva már eddig is nagy mennyiségű fa került kivágásra, amelyek pótlását csereerdő program keretében hely híján a környező településeken végezték el (19,5 hektár Bugyi és Alsónémedi, 6,5 hektár Budakeszi, 6 hektár Pomáz).

A városvezetés nem hajlandó tudomásul venni, hogy ez a tervezett beruházás túlméretezett és visszafordíthatatlan környezetromboláshoz vezet. A tervezett beruházás közvetlen környezetében már megindult az elvándorlás, több lakó elköltözött, mert nem bízott abban, hogy az önkormányzat a város lakóinak az érdekeit képviseli.

A civil szerveződés eltökélt szándéka, hogy helyi népszavazást kezdeményezzen annak érdekében, hogy a városban élők dönthessenek az újabb beruházásról. Eközben a városvezetés és a két érintett vállalat a leginkább érintett városlakók megkerülésével próbálja visszafordíthatatlan stádiumba juttatni a tervezett projektet.”

 

A beruházással kapcsolatban korábbi cikkünkben olvashatták, hogy az önkormányzat nem tagadta az éppen alakuló terveket és elmondta, hogy világosan a beruházó tudomására hozták, hogy milyen feltételek mentén valósítható meg a terv.

Dr. Bocsi István jegyző, akkor a Budaörsi Infónak elmondta, hogy tudomásuk szerint a terület tulajdonosa valóban tervezi a terület hasznosítását és tárgyalásokat folytat egy Bauhaus áruház építéséről.

„A hozzánk eljutott információk szerint a konkrét megállapodás még nem jött létre. A tulajdonos megkereste az Önkormányzatot és tárgyalásokat folytattunk arról, hogy az önkormányzat milyen elvárásokat szeretne érvényesíteni a beruházással kapcsolatosan. Ezek vázlatosan az alábbiak voltak:

– az áruház üzemeltetése során a forgalmat úgy kell szervezni, hogy a lakóterületet a lehető legkisebb terhelés érje. Ennek érdekében az Auchan közlekedési rendszerét át kell alakítani, a jelenlegi parkoló területen belül új körforgalmat kell létesíteni és a közlekedési rendet felül kell vizsgálni és átalakítani, annak érdekében, hogy az új áruház megközelítése a jelenlegi parkoló területen keresztül kényelmesen lebonyolítható legyen;

– az Árok utcai körforgalomtól nyugatra az áruház közúti kapcsolatot ne alakítson ki, és ezen a szakaszon a teherforgalmat is csak a lakók kiszolgálásához szükséges mértékre fogja korlátozni az Önkormányzat;

– az áruház és a lakóterület között olyan zöldsávnak kell maradnia, amely kellő mértékű és biztosítja a lehető legkisebb zavarást a lakóterület felé.

A területre vonatkozó Építési Szabályzat tartalmazza azokat a rendelkezéseket, melyek alapján a beépítés megtörténhet. Az Építési Szabályzat megalkotása során a lakosok, társadalmi szervezetek, államigazgatási szervek kifejthették és kifejthetik véleményüket, elgondolásaikat.

Az építési engedélyezés már nem Budaörsön folyik, ebbe az eljárásba az építésügyi jogszabályok által meghatározottak rendelkeznek betekintési, illetve fellebbezési joggal.”

 

Az Önkormányzat által támasztott kritériumok és az Immochan Magyarország Kft. válaszai alapján a Baross utcában élők érdekei nem fognak sérülni, az áruház teherforgalmát nem tervezik az utca felőli frontra megnyitni.

 

Wittinghoff Tamás polgármester 2016. október 5-én a Városházán tartott közmeghallgatáson a témában feltett kérdésre adott válaszában elmondta, hogy az önkormányzat olyan kitételt tett, miszerint nem zavarhatja környezetét az új épület. Az építkezés megkezdése előtt lesz lakossági fórum, ahol ismertetik a lakókkal a terveket.

 

A Budaörsi Infó és a Budaörsi Infó Online szerkesztősége megkereste a Bauhaus-t is a beruházás kapcsán. Kérdéseinkre a válaszaikat a Budaörsi Infó 2017. szeptember 10-14. között terjesztésre kerülő lapszámában olvashatják.

A hamarosan megjelenő cikkünkből minden fontos részlet és a menetrend is kiderül a beruházással kapcsolatban.

Előzetesen elmondhatjuk, hogy megtudtuk, az áruház minden a számára az önkormányzat által támasztott feltételnek eleget kíván tenni és többek között egy új, korszerű pihenőparkot hoznának létre az áruház melletti területen, de jelentős csere erdősítés is szerepel a tervben.

 

Korábbi cikkeink a témával kapcsolatban: 

Bauhaus áruház épülhet Budaörsön – Fantomterv került nyilvánosságra

Közvilágítás, csatornázás, új áruház, lerágott csont – Közmeghallgatás volt Budaörsön

 

FRISS:

2017. augusztus 31-én a budaörsi Városháza aulájában a Föld Napja Alapítvány és az Auchan közös „Mit tehetsz te?” című környezetvédelmi vándorkiállításának ünnepélyes megnyitóját tartották. A kiállítás megnyitón a Lakhelyünk nyugalmáért és a fákért elnevezésű civil szerveződés egyik vezetője is részt vett és egy molinó belógatásával demonstrált, hogy ne a Baross utca mellett épüljön meg az újabb Bauhaus áruház.

Bővebben: Molinót lógattak be kiállításmegnyitó közben a Városházán.

 

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.