Becz György: A tanítás a legszebb hivatás

(Budaörs, 2017. augusztus 28. – Budaörsi Infó) Becz György a 9. választókörzet önkormányzati képviselője, viszont a legtöbben úgy ismerik, mint az Illyés Gyula Gimnázium testnevelő tanára. Nem is csoda, hiszen 42 éve tanítja a diákoknak a testmozgás csínját-bínját. A tanár úr elérkezett a nyugdíjkorhatárhoz, viszont szerencsére ez nem azt jelenti, hogy holnaptól kertészkedésbe kezd és könnyes búcsút kell vennie a diákoknak a testnevelés óráitól, hanem csupán annyit, hogy kevesebb óraszámban fog majd tanítani Budaörsön.

 

 

Becz György elmondása szerint mindig nagy barátságban volt a sporttal. Az édesapja sportdiplomataként dolgozott, és őt szerette volna követni ezen a pályáján, mert szeretett volna sokat utazni.

„Gyermekkorom óta sportoltam rendszeresen, a mindennapi életem nagyon fontos része volt. Az általános iskolában volt egy tanárom, aki példaképpé lépett elő számomra, Helmeczy Ottó. Édesapám után ő volt a másik személy az életemben, aki miatt a sport felé orientálódtam.
A gimnáziumban töltött évek során már komolyan foglalkoztam a sporttal.

A budapesti Honvédban kézilabdáztam, s már tudatosan készültem a Testnevelési Főiskolára. A gimnáziumi osztályfőnököm úgy gondolta, hogy a humán tárgyakban nyújtott teljesítményeim alapján nekem a jogászi pályán a helyem. A sikeres érettségi után viszont a Testnevelési Főiskolára jelentkeztem.

A főiskola utolsó évében gyakorló tanításon kellett részt vennünk, ez egy összefüggő kéthetes vidéki gyakorlat volt, melyet én Szegeden töltöttem a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában. Ott találkoztam egy másik szenzációs testnevelő tanárral, Ludányi Mártonnal, akinek személye és munkássága szintén példamutató volt számomra. Nagyon tetszett az, amit ott csináltam.

Akkor fogalmazódott meg bennem igazán, hogy a tanítás a kezdet kezdete. A tanítás mellett elfogyott az ambícióm a nyelvtanulásra emiatt a végleges opció a tanítás lett.”

 

Hol tanított először, és milyen élményeket szerzett?

„A Vasútgépészeti Szakközépiskolában tanítottam elsőként, ahol kizárólag fiú diákok voltak. Ezek a fiúk – főleg az idősebb korosztály – korban nagyon közel álltak hozzám, 4-5 évvel voltak csak fiatalabbak mint én, és rendkívül nehéz volt tekintélyt teremtenem.

Ráadásul egy sokkal tapasztaltabb kolléga helyébe mentem oda, akit a gyerekek már megszoktak. Meg kellett teremtenem a renomét. Ez nem volt egyszerű. Így indult a pályám. Tizenegy évet töltöttem el ebben az iskolában.”

 

beczgyorgy3

 

Mit gondol milyen egy jó tanár? Hogyan lehet jól tanítani?

„Véleményem szerint a tanítás a legszebb hivatás. Azt gondolom ahhoz, hogy jó munkát tudjak végezni, ahhoz a munkában a diákot partnernek kell tekinteni. Nem minden esetben a tanári dominanciának kell érvényesülni a tanítási folyamatban, be kell vonni a diákot, csak így végezhető eredményes munka. Ehhez az szükséges, hogy a céljaimat és az eszközeimet el tudjam fogadtatni a tanítványaimmal.”

 

illyes_gimnazum3

 

Hogyan vélekedik a jelenlegi oktatási rendszerről?

„Megítélésem szerint a jövő két legfontosabb alappillére az oktatás és az egészségügy. A jelenlegi kormány ezt a két nagyon fontos területet nem tekinti stratégiai ágazatnak. Pedig a jövő kizárólag erre alapozódik. Az oktatás dilettáns átszervezése azt mutatja, hogy a kormány számára nem igazán fontos a jó iskola, a tudás alapú társadalom.”

 

Becz György 1986 szeptemberétől tanít az Illyés Gyula Gimnáziumban, vagyis immár 31 éve. Mi az, amiben az elmúlt 31 évben változott az iskola és Ön?

Kezdetben jóval kevesebb diák volt az iskolában. Gimnáziumként társbérletben voltunk az 3. számú Általános Iskolával. 1989 januárjában költözött át a gimnázium a mostani helyére. Nem sokkal a költözés után vettük fel Illyés Gyula nevét.

Az új épületben az országban először egy újfajta ötosztályos képzési formával próbálkoztunk Tóth Béla igazgató úr által irányított iskolavezetés ötlete nyomán. Ez azt jelentette, hogy a négy évfolyamos képzést megelőzte egy nulladik évfolyam, amelyben nagy óraszámmal nyelveket tanultak a diákok. Ennek a kezdeményezésnek nagyon nagy sikere lett mint a szülők, mint a diákok körében.

Rendkívüli mértékben megnőtt az érdeklődés az iskola iránt. Később ezt kiegészítettük a hat osztályos képzés bevezetésével, ami szintén nagyon népszerű lett. Ezek a képzési formák és a rendkívül felkészült tantestület nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az oktatás színvonala folyamatosan emelkedjen. Ez azt is eredményezte, hogy 25 év alatt az ország legjobb iskolái közé jutott az Illyés.”

 

 

illyes_gimnazum

 

Hogyan érzi magát most, miután „felnőtt” az iskolával együtt, és nyugdíjba vonul?

„A nyugdíjazásomra egy ideje tudatosan készültem. Ameddig lehetett, addig teljes munkaidőben tanítottam, most pedig tanítanék félállásban tovább. Feltétlenül szeretnék tovább foglalkozni a leány kosárlabda csapatommal, akikkel eddig is szép sikereket értünk el, amelyeket folytatni szeretnénk.

Így a nyugdíjazásom most semmiképpen nem jelent búcsút, csupán néhány órával kevesebb jelenlétet az Illyésben.”

 

 

beczgyorgy

 

Köszönjük az interjút! Még sok aktív, tanítással teli évet kívánunk!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.