Bridgestone Budaörs Félmaraton 2017

(Budaörs, 2017. augusztus 23. – Budaörsi Infó) 2017-ben negyedszer kerül megrendezésre a Budaörsi Futófesztivál, amelynek tavaly közel 1000 résztvevője volt. A világ egyik legnépszerűbb sportja a futás, mely szorosan összefügg az egészségmegőrzéssel és a tudatosan felépített életmóddal.

 

 

A budaörsi félmaratonra nevezni a Fuss Te Is oldalán lehet.

A szervezők célja, hogy a versenyzés mellett a családok számára is egy tartalmas, örömteli programot hozzanak létre. Különböző korosztályoknak és edzettségi szinteknek megfelelő távokon próbálhatják ki magukat a versenyzők.

Az idei évben a felnőtt mezőny mellett szeretnék még inkább támogatni gyerekeket és az általános iskolákat, hogy a futás és a mozgás örömére ösztönözzék a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ezért elindítják a Suli Maratont, ahol a legtöbb diákkal induló iskola nyeri meg a fődíjat.

A sportnap keretein belül mozgalmas színpadi, zenés produkciókkal, tombolával és egyéb meglepetés programokkal várják a résztvevőket és az érdeklődő vendégeket.

 

Távok

– félmaraton egyéniben (21 km)

– félmaraton csapatban (3×7 km)

– gyermek SULI Maraton korosztályonként 14 éves korig (2 km)

 

Rajtcsomag tartalma

– 1 db sport póló* (augusztus 31-ig regisztrált és beérkezett nevezési díjak esetén, az ezután nevezettek pamutpólót kapnak)

– chippes rajtszám (rögzítéshez szükséges eszközök)

– ásványvíz

– csuklópánt

 

A rajtcsomagokat a versenyt megelőző napon 12.00-18.00 között is átvehetik a versenyzők, illetve a verseny napján 7.00-8.30- ig!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.