Tűzoltó laktanya átadó ünnepség lesz Budaörsön

(Budaörs, 2017. augusztus 18. – Budaörsi Infó) 2017. augusztus 26-án 11 órától a Dózsa György utca 10. szám alatt a Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület átadási ünnepséget szervez a felújított laktanya örömére.

 

 

2004-ben zajlott a budaörsi tűzoltóság felújításának első üteme, amikor a helyi önkénteseket leköltöztették a Templom téri épületből.

A Dózsa György utcai tűzoltó laktanya déli épületrészét, amely a 19. század végén, 20. század elején épült, ekkor felújította az önkormányzat; itt helyezkedik el a három gépjárműfecskendőnek kialakított szerállás és a hozzá kapcsolódó szociális illetve ügyeleti helyiségek. Az északi szárny azonban elavult állapotban maradt, fa födémje, fedélszéke és fedése is cserére szorult.

 

tuzoltosag_felujita__s_ (3)

 

A második ütem megvalósulása költségvetési keret hiánya miatt 2005 óta váratott magára. Ezen épületrész korszerűsítése és kibővítése kezdődött meg 2016. március második felében, a 2015. augusztus 18-án jogerőre emelkedett II. fokú építési engedély alapján.

Az építkezés megkezdése után, pereskedés miatt hosszú hónapokig – közel egy évig – fel kellett függeszteni a munkálatokat.

Budaörs Város Önkormányzata azonnal megtámadta a benyújtott keresetet, hisz a hatósági szabályoknak megfelelően kezdődött meg az építkezés.

A közigazgatási per lezárult 2017. február végén. Amiket a tűzoltóság szomszédságában lakó tulajdonos felsorolt a perben, azok az állítások nem állták meg a helyüket.

 

tuzoltosag_felujita__s_ (8)

 

A felújítás során megerősítették az északi épületrész falazatait, amelyeket vasbeton pillérekkel támasztottak meg annak érdekében, hogy a már felújított épületrésszel azonos belmagasságú és járószintű, új vasbeton födém kerülhessen rájuk.

A födémre új fa fedélszék készült, amelynek hajlásszöge megegyezik a szerállás feletti déli szárnyéval. Így a laktanyaépület egységes megjelenésűvé vált, azonos ereszvonallal.

A felújított épületrész nyílászáróit új, hőszigetelt üvegezésű nyílászárókra cserélték. Emellett a teljes épülethomlokzat utólagos hőszigetelést kapott, így egy impozáns, Budaörshöz és a tűzoltóinkhoz méltó épülettel gazdagodott városunk.

A munkálatok eredményeként az épület északi szárnyában is méltó elhelyezést nyertek a budaörsi tűzoltók.

 

tuzoltosag17augusztus (1)

A felújított laktanya ünnepélyes átadását augusztus 26-án tartják.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.