Az eddig feltételezettnél korábban kezdtek hallal kereskedni a vikingek

Az eddig feltételezettnél már 500 évvel korábban is kereskedtek a vikingek szárított tőkehallal Közép-Európában – derül ki egy friss kutatásból.

 

Korábban úgy gondolták, hogy a tőkehal-kereskedés csak a 13. században indult meg, az oslói egyetem közreműködésével megjelent tanulmány szerint azonban a vikingek már 1200 évvel ezelőtt is ellátták szárított hallal Közép-Európát.

A kutatók a németországi Kieltől északnyugatra fekvő egykori viking városból, Haithabuból származó halszálkákat vizsgáltak meg genetikai analízissel, majd összehasonlították őket az északi vizekben ma is élő halakkal. Az eredmények azt mutatták, hogy a Haithabuban talált halmaradványok az észak-norvégiai Lofoten-szigetekről származnak.

A tudósok arra jutottak, hogy a halakat liofilizálással, azaz fagyasztva szárítással tartósították, a norvég klíma ugyanis alkalmas volt erre, a só mint tartósítószer pedig még nem állt rendelkezésre túl nagy mennyiségben a 800-as években.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.