BKK-jegyértékesítés – Nyomoz az ügyben a rendőrség

Nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a BKK jegyértékesítési rendszerének ügyében – közölte csütörtök este az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

 

Tájékoztatásuk szerint feljelentés alapján, hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult az eljárás.

A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad – közölték.

A BKK július 13-án indította el online jegyértékesítési rendszerét. A cég másnap közleményt adott ki arról, hogy a rendszer “sikeres bevezetését és rendeltetésszerű használatát folyamatos informatikai támadással próbálják befolyásolni”. Sajtóhírek szerint ugyanis az informatikai rendszer könnyen feltörhető, így például a valós árnál sokkal olcsóbban is lehet jegyet, bérletet venni.

Sajtóhírek szerint egy héttel később előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak egy budapesti fiatalt a rendőrök, aki észrevett egy “rést” az online értékesítési rendszerben, tesztelte, majd jelezte is a BKK-nak a hibát.

A T-Systems Magyarország és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) másnap közös állásfoglalásban tájékoztatott arról, hogy a T-Systems Magyarország az informatikai rendszerét ért jogosulatlan befolyásolás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Ebben jelezték: értesülésük szerint a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jó szándékkal járt el.

Egy hete Tarlós István főpolgármester felszólította a T-Systems német tulajdonosát, hogy a projekt kidolgozójaként és garantálójaként adjon magyarázatot a budapesti e-jegy értékesítési projektjének problémáira.

A főpolgármester elmondta, az ügy részleteiben a külső és belső vizsgálatok lezártáig nem kíván véleményt formálni, ugyanakkor az nem tetszik neki, hogy a “német rendszergazda alamuszin lapít”.

Szerdán jelentette be Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, hogy a NAIH eljárást indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a T-Systems Magyarország Zrt. által üzemeltett online jegyértékesítési rendszerrel, valamint a MOL Bubi közbringarendszerrel összefüggő adatkezelésekkel kapcsolatban.

Közleményében azt írta, az adatvédelmi hatósági eljárás elindításáról a sajtóban megjelent információk – és ezeken alapuló állampolgári beadványok – alapján, valamint a 24.hu által elküldött adatbázisok áttekintését követően döntöttek, mivel “a feltételezett jogellenes adatkezelés személyek széles körét érinti, illetve nagy érdeksérelmet idézhet elő”.

Hozzátette: a hatóság az eljárás során elsődlegesen azt vizsgálja, hogy a BKK és a T-Systems Magyarország az adatkezelések során teljesítette-e az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szereplő kötelezettségeket, különösen az informatikai rendszerekkel összefüggésben az adatbiztonsági követelmények.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.