A Goldtimer Alapítvány interaktív múzeumot javasol a budaörsi repülőtérre

(Budaörs, 2017. július 26. – Budaörsi Infó) Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937. június 20-án nyitott meg a budaörsi repülőtér, amely akkor az ország egyetlen nemzetközi repülőtere volt. A Goldtimer Alapítvány volt az egyetlen szervezet, amely nem felejtette el a repülőtér „születésnapját”. Az eseményről és a repülőtér helyzetéről Sajtos Zoltánt, az alapítvány kuratóriumi tagját kérdeztük.

 

 

Az évfordulón a repülőtéren üzemelő Goldtimer Alapítvány ünnepi kötelékrepülést hajtott végre egy R-18c Kánya, egy Gerle 12-es, valamint egy Liszunov Li-2-es repülőgéppel.

Zsák Ferenc történetkutató a repülőtér történetéről a helyszínen elmondta, hogy a 30-as években hosszas tervezés után került Mátyásföldről Budaörsre a nemzetközi repülőtér, bár azt máig nem tudni, hogy az ország vezetése, amely a csepeli megvalósítást támogatta végül miért döntött Budaörs mellett.

A világháborúban szinte alig sérült meg, utána az állami vezetők szállítására jelölték ki, emiatt hermetikusan lezárták. Az 50-es évek végétől a Mezőgazdasági Repülési Szolgálat kezdte el használni, később a Magyar Honvédelmi Szövetség sportrepülőtérnek használta, és máig ezen funkciót tölti be.

A légikikötő jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában van, a Magyar Repülő Szövetség üzemelteti, felújításához több milliárd forintra lenne szükség, mivel a füves kifutópálya alatt lévő vízelvezető Zsolnay-porcelánból készült, ezért ipartörténeti emléknek számít.

Budaörs Város Önkormányzata évek óta jelzi a tulajdonos Magyar Állam felé, hogy szívesen átvenné a repülőteret. A város fejlesztési koncepciót is készített, de nem kapott pozitív választ.

 

A budaörsi repülőtér egy 1949-ben forgalomba állt LI-2 repülőgépből fotózva 2017. június 20-án.

A budaörsi repülőtér egy 1949-ben forgalomba állt LI-2 repülőgépből fotózva 2017. június 20-án.

 

Sajtos Zoltán, a repülőtéren üzemelő Goldtimer Alapítvány kuratóriumának tagja a Budaörsi Infónak elmondta, alapítványuk szólt a repülőteret üzemeltető Magyar Repülő Szövetségnek is az évfordulóról és a tervezett emlékrepülésről, de az MRSz-től azt a választ kapták, hogy nem kívánnak sem megemlékezni, sem pedig részt venni a megemlékezésen semmilyen formában.

Az esemény fontosságához mérten kevés média tudósított a megemlékezésről direktben, és nem volt túl nagy beharangozó hírverés sem előtte. A budaörsiek nagy része sem tudott az eseményről. A szervezőtől megtudtuk, hogy országos és helyi médiumokat is meghívtak az eseményre, de csak azokat, amelyek korábban a Gerle 12-es bemutatásán is részt vettek: MTI, MTVA, Hír TV, Index, IHO, Budaörsi Rádió, Budaörs TV, Újbuda TV. A budaörsi helyi írott sajtó képviselőit nem értesítették.

 

A Budaörsi Önkormányzat évek óta próbálja a repülőteret saját kezelésébe venni, sikertelenül. Wittinghoff Tamás erről már sokszor nyilatkozott. Mit gondol miért nem sikerül ezt elérni, mit lehetne tenni az ügy érdekében?

„Mi is csak annyit tudunk, hogy Budaörs Város már többször szerette volna megszerezni a repülőtér kezelési jogát, de azt nem tudjuk, hogy miért nem kapta meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től.”

 

Budaörs alpolgármestere, Kálóczi Imre, hangot adott felháborodásának a Facebook-oldalán, annak okán, hogy a Goldtimer Alapítványt nemhogy nem segítették a rendezésben, de még illetéket is fizettettek vele az ünnepi repülések kapcsán. Így volt-e, tényleg fizetniük kellett az ünnepi kötelékrepülésekért?

„Jelenlegi információm szerint az emlékrepülésen részt vett repülőgépek után, Li2-es, Kánya, Gerle 12-es ugyanúgy ki kell fizetnünk a leszállási illetéket, mint minden más alkalommal, nem szólt arról az MRSz, hogy a megemlékezés kapcsán eltekintenének attól.”

 

sajtozoltan

 

Mondjon néhány szót az ünnepről, a repülőtérről, az alapítványról és a jövőbeni terveikről a budaörsieknek.

„A Goldtimer Alapítvány úgy gondolta, hogy illő dolog megemlékezni Magyarország első valóban nemzetközi repülőtérnek épített létesítménye átadásának a 80. évfordulójáról, főleg azért mert a repülőtér és a terminálépület és a hangárok is nagyon lepusztult állapotban vannak, s jó lenne, ha a vezetés felfigyelne arra, hogy itt ez az ipartörténeti emlék, ahol a füves kifutópálya alatt mind a mai napig Zsolnay porcelán dréncsővezeték rendszer van, s helyre kellene állítani és megfelelő funkciót találva tovább üzemeltetni.”

 

A Goldtimer Alapítvány kezdeményezte, hogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum repülőgép-gyűjteménye kerüljön Budaörsre, ahol interaktív múzeumot és kulturális központot tudnának létrehozni, emellett repüléseket is végre tudnának hajtani.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.