Egész éven át bírták az andokbeli viszonyokat a hétezer évvel ezelőtt élt korai emberek

A négyezer méter magasban tapasztalható oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet és a különböző természeti elemeknek való kitettség ellenére, a hétezer évvel ezelőtt élt vadászó-gyűjtögető népek – nők, gyermekek és férfiak – egész éven át bírták az andokbeli viszonyokat – állapították meg a Kaliforniai Egyetem munkatársai.

 

A tudományos közösségben régóta vita folyik arról, hogy a korai ember képes volt-e egész évben elviselni az Andokban uralkodó körülményeket. A régészekből és geokémikusokból álló kutatócsoport most öt különböző tudományos bizonyítékkal is alátámasztotta, hogy a válasz igen.

A szakemberek számára az volt a legmeglepőbb, hogy a korai emberek csontjain végzett izotópos vizsgálatok is az állandó magaslati lét egyértelmű jeleit mutatták – írta az eurekalert.org. tudományos hírportál.

“A nagy tengerszint feletti magasság komoly kihívások elé állítja az emberi szervezetet, nem véletlen, hogy az Andok és Tibet térsége is a bolygó azon területei közé tartoztak, ahol legutoljára vetette meg a lábát az ember” – mondta Randall Haas, a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány társszerzője.

Annak megállapítása azonban, hogy ez pontosan hogyan és miként történt, komoly kihívást jelent a kutatók számára. “Meglepődtünk, amikor mind az öt tudományos vizsgálatunk ugyanazt az eredményt hozta. A régészeti adatok ritkán csengenek ennyire egybe” – jegyezte meg Haas.

A kutatók 539 tárgyi leletet és 16 férfi, nő és gyermek csontjait vizsgálták meg annak megállapítására, hogy a Soro Mik’aya Patjxa régészeti lelőhelyen élt vadászó-gyűjtögető népek vajon egész évben Peru magaslati területein éltek-e.

A tanulmány szerint a lelőhely és az alacsonyan fekvő területek közötti gyalogos távolság több mint 80 óra, ráadásul 240 kilométernyi rögös hegyvidéken. A szakemberek szerint egy ilyen utazás nagy valószínűséggel kivitelezhetetlen gyermekekkel és idősekkel.

“Egyértelműnek tűnik, hogy ez a vadászó-gyűjtögető népcsoport már több mint hétezer évvel ezelőtt megoldotta a magaslati léttel járó problémákat” – mondta Haas, hozzátéve, hogy a következő lépés annak megállapítása lesz, hogy pontosan mennyivel korábban és hogyan vetették meg a lábukat a területen, amely később az alpaka háziasításáról, a burgonya- és quinoatermesztésről vált híressé.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.