Budaörs kontra Magyar Állam – Ma ítélethozatal várható!

(Budaörs, 2017. június 23. – Budaörsi Infó) 2017. június 9-én 9 órakor tartották a Fővárosi Törvényszéken a Budaörs Város Önkormányzata által a Magyar Állam ellen indított pert. A tárgyalás lezárult, a mai napon ítélethozatal várható. A Budaörsi Infó munkatársa a helyszínről tudósít az eseményekről. Kövessenek minket figyelemmel!

 

 

2017. június 23-án 9 órai kezdettel folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a Budaörs Város Önkormányzata által a Magyar Állam ellen indított per, ahol ítélethozatal várható.

Mint ismeretes, az önkormányzattól az állam 2,125 milliárd forintot kíván elvonni a közoktatás államosítása kapcsán bevezetett úgynevezett szolidaritási hozzájárulás címén.

Az önkormányzat álláspontja, hogy ez teljesen törvénysértő, többek között mert egy kétharmados törvényt írtak felül egy feles jogszabállyal.

Az állam a legutóbbi tárgyaláson, ami 2017. június 9-én volt, úgy érvelt, hogy az államot immunitás illeti meg (ez azt jelenti, hogy nem indítható ellene polgári peres eljárás), és a károkozás tényét csak akkor lehet kimondani, ha az Alkotmánybíróság kimondja a vonatkozó törvény Alaptörvény-ellenességét.

Az államot képviselő ügyvédi iroda szerint az adó – amiről bírói tisztázó kérdésre kiderült, hogy nem adó, hanem valamiféle nem definiálható közteher –  nem lehetetleníti el a Budaörsöt, és nem sérti a tulajdon alkotmányos elvét sem (az állam úgy hagyta meg az iskolaépületek tulajdonjogát a városnál, hogy az épületek felett nem gyakorolhat semmilyen olyan jogosítványokat, amik miatt a tulajdon tulajdonképpen tulajdon).

Az állam szerint a közteherviselés elve sem sérül azzal, hogy Budaörsnek dupla annyit kell beadnia a közösbe, mint amennyit költött a saját fenntartású iskoláira korábban.

 

Wittinghoff Tamás, a tárgyalást követően a Budaörsi Infónak elmondta, hogy amit legutóbbi tárgyaláson az ügyvéd előadott a magyar állam képviseletében, láthatóan nem csak őt, de a bírót is megdöbbentette.

 

17_06_09_fovarositorvenyszek (4)

 

„Egyébként összhangot láttam a törvényhozás minősége és az állam jogi képviselete között. Hihetetlen tájékozatlanság és felkészületlenség volt jellemző a másik félre.

A legbeszédesebb az volt, amikor az ügyvéd az állam immunitása mentén megpróbálta azt elmondani, hogy az állam azt csinálhat, amit csak akar. Ami nem igaz, mert jogállamban a jog épp úgy korlátozza a végrehajtó hatalmat, mint a döntéshozót.

Egyértelműen törvénysértő, amikor egy döntést diszkriminatív módon az állam úgy hoz meg, hogy sem egyeztetés sem hatástanulmány nem előzte meg.

Az ügyvéd magyarázata a feltett kérdésekre ezer sebből vérzett. Láthatóan a bírót sem győzték meg. Ennek hangot is adott.

A legszórakoztatóbb, ha egyáltalán ebben a tragikomédiában lehet ilyen, az volt, amikor nem tudott az ügyvéd válaszolni a bíró kérdésére, hogy az egyeztetések hogyan zajlottak. Azt mondta, hogy ők megkeresték az illetékes minisztert, de az ügy titkosságára vonatkozólag az adott kérdésre nem válaszolhatott.

Milyen titok lehet egy önkormányzatot érintő döntés-előkészítő folyamatban? A bíró megkérdezte, hogy ezzel arra akar utalni, hogy titokban keresték meg az önkormányzatokat? Ez a pici epizód is elmond mindent.

Én bizakodással várom az ítéletet. 2017. június 23-án minden kiderül.”

 

 

17_06_09_fovarositorvenyszek (6)

 

Kíváncsian várjuk a precedensértékű ítéletet.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.