NESZTORIZÁCIÓ

(Budaörs, 2017 júmius 17. – Budaörsi Infó) Kultúrtörténeti eszmefuttatás az Utóhatás (Aftermath) című film kapcsán.

Az európai kontinens műveltségi tényezője évezredekig Homérosz két nagyszerű eposza volt. Az emberi viselkedést egyetemesen tartalmazza mind az Iliasz, mind az Odüsszeia (pld. küzdelem, bátorság, hazaszeretet, szerelem, barátság, ünnepség, gyász, stb.), ezért belőle merítettek élethelyzetekre vonatkozóan a fiatalok; akik ezen felül e kétszer huszonnégy éneknek a költői műgonddal faragott hexameteres sorain keresztül tanultak meg írni-olvasni. Az érettebb generáció a műveltségi szórakozását lelte meg benne, ahonnan idézni nem szellemcsillogtatás volt, hanem a hétköznapok része.

Ugyan a középkorban egy másik, hatásában még monumentálisabb kötet, a Biblia letaszította a legolvasottabbak toplistájáról, de Homérosz mind a mai napig az iskolai tanulmányok kötelező eleme, bár sajnos, a klasszikus (görög-római) műveltség elsorvadása miatt csak kínokat okoz a diákoknak, mert már nincs hozzá szellemi kapaszkodó. A ma fiataljának ez már túlontúl messzi és idegen, miközben távolkeleti rajzfilmeket néz…

A jelenkor műveltsége nem írásban rögzített, hanem mozgóképben. A film feltalálása és hirtelen tömegműveltséggé válása óta (ebben az is szerepet játszott, hogy nem szükséges hozzá írás-olvasás készség és igen olcsónak indult), átvette a műveltető, sőt, neveltetető szerepet az irodalomtól.

A hősi példaképeket, viszonyulási szerepeket, a fontos élethelyzetek reagálásának mintázatait immár a filmvászonról sajátítja el a fiatal, ahogy az érett és az idős is.

Megtekinteni mondjuk a Quo vadis?-t filmen kevesebb időbe telik, mint a Nobel-díjas Sienkiewicz regényét elolvasni; utóbbinál igencsak fontos a fantázia, előzőnél a teljes látványt (díszlet, kosztüm, szereplők megjelenése, stb.) elképzelésétől mentesül az agy.

A tömegkultúra zászlóshajója a film, amely mindenkiben ugyanazokat a benyomásokat teszi, ezzel egyöntetűsíti az élményeket. Az irodalom egyszemélyes belső ’vetítés’, mindenki másként éli meg az Ivanhoe-t vagy Az arany embert, ha olvassa, mintha filmváltozatát tekintené csupán meg.

Nincs itt már szó a műfajok, a múzsák vetélkedéséről az emberi kultúra befolyásolásával kapcsolatban, a tízedik múzsa, tehát a film (nevezzük bátran Cinema néven e hajléktalan múzsát) legkésőbb a XX. század közepén már két vállra fektette a Helikon-lakó, többi isteni védnököt.

Ennek ellenére még a filmvilágban is fel-feltűnik Homérosz, az állítólagos vak dalnok keze nyoma, akiért már saját korában is hét város vetekedett, mint szülőhelye. Ha ez azért eshet meg, mert Hollywood prominensei járatosak az antik irodalomban, akkor ez emeli a popkultúra fellegvárának értékét, ha pedig csak azért, mert a jó Homérosz, aki szeretett néha elszundítani – Horatius szerint, mivel néhol nem tökéletesek a verslábak nála – olyannyira univerzális, hogy hozzá képest nem lehet újat mondani, akkor pedig utóbbit illeti az elismerés.

Áprilisban került a világ mozgóképfilmszínházaiba az idén a hetedik x-be érő Arnold Schwarzenegger Utóhatás (Aftermath) című filmje, ahol próbálja bebizonyítani a filmnézőknek, de érezhetően inkább csak saját magának, hogy képes ő drámai szerepek megformálására is. Eddig ugyanis inkább skatulyában feszengett, mint halomra-ölő akciófilmhős vagy bárgyú vígjátékok groteszk alakja.

Úgy tűnhet, hetvenévesen kezd színésszé érni California állam egykori sikertelen kormányzója. De nem ő az egyedüli a filmvilágban, aki a megdolgozott, békés és nyugodt nyugdíjas éveit ugyanúgy feszített munkával tölti ki, hisz aktív még Hollywood doyenje, Clint Eastwood, vagy az egykori műfaji konkurens, Sylvester Stallone.

Mind a trójai ostromot bemutató Iliaszban, mind a harcok egyik hősének, Odüsszeusnak hazafelé tartó bolyongásait ecsetelő Odüsszeiában szerepel egy bizonyos Nesztór, Pülosz királya. Ha az Iliasz kvázi-főszereplője, Akhilleusz a haragjáról (ménisz) ismeretes, akkor Nesztór a magas életkoráról és az ebből származó tapasztalatából. Mint az ostromló görögök közötti korelnök, szavának nagy a súlya, ezen felül még mindig igencsak jó erőben van, hisz kiveszi a részét a harcokban, sőt, még a tíz évig tartó ostromot is vígan túléli.

Nesztór és fiai áldozatot mutatnak be Poszeidónnak. (Meleagrosz-festő vörösalakos vázája, Kr. e. 4. század) – By © Marie-Lan Nguyen / Wikimedia Commons

Nesztór évszázadokon keresztül a mintapéldája volt a férfi-öregség elviselésének, mintát nyújtva arról, hogy az igazi férfi sose vonja ki magát a közösségi ügyekből és addig él, amíg hasznosulni képes. De mára már, az újkori történelemben, a nyugdíjrendszerek korában az időskor egyet jelent a társadalomból való kivonulással, a csendes, sokszor alacsonyabb életszínvonalon való vegetálással, a haszontalanság érzésével és a testi-bajok, betegségek felszaporulásával.

Nesztór híre elveszett mára; a filmvászon funkciója, André Bazin filmteoretikus szép szavait idézve: „az idő bebalzsamozása”, ezért szinte evidencia, hogy csak szép és csak fiatal színészeket tűr meg a celluloidszalag.

Az öregség, épp a fiatal szépségek legnagyobb ellensége a filmes szakmában kontraindukciót okoz, ellenkező hatást vált ki a karrier végén, mint az elején. Ezért is számít örök dívának Marilyn Monroe, aki még azelőtt hunyt el, hogy láttuk volna megöregedni, ahogy láttuk például a gyönyörű Elizabeth Taylort.

Persze a férfira másként hat az idő vasfoga (sokszor esztétikailag még előnyére is válik, ez az ún. charm), de idős korára mégis mindenki visszavonulni szokott, átadni a helyet az új generációnak. Ezt viszont egyre kevésbé teszik meg az amerikai filmiparban, ezt is mutatja néhány filmalkotás az elmúlt évtizedből. Például a Űrcowboyok (Space Cowboys, 2000), Bakancslista (The Bucket List, 2007), John Rambo (2008), Feláldozhatók széria (The Expendables, 2010-), vagy most éppen az Utóhatás (Aftermath, 2017)

Az ún. ageing, a ’korosodás’ sehol sem annyira befolyásoló tényező, mint a show businessben. Nemrég az IMDb filmes archívumot kötelezte egy amerikai bíróság, hogy ha a színészek nem járulnak hozzá, akkor nem teheti ki azok születési dátumát az életrajzaikhoz. Főleg a hölgyek féltik így a munkájukat, hiszen mint köztudott, a jenki filmipar erősen életkor-diszkrimináló velük szemben.

Úgy tűnik, hogy amíg a nők esetében erősen kifelé áll a szekér rúdja az idő múlásával, a férfiaknál éppen divatja van a Nesztór-módinak, élve a nyelvújítási alkalommal: nesztórizációnak.

Hogy ki kezdte, nem tudhatjuk biztosan; Sean Conneryről mondják, hogy deres hajjal ért a több évtizedes szakmája csúcsára. Nagy színészek is vállaltak hébe-hóba szerepet élemedett korukra (Robert De Niro, Dustin Hoffman, Al Pacino, és sokan mások), a tengerentúlon korábbról ismert páros, Walter Matthau és Jack Lemmon is világviszonylatban csak egymást szekáló, trottyos szomszédként váltak híressé (A szomszéd nője mindig zöldebb, 1993).

De jó erőben lévő, aktív küzdőfélként csupán a ’80-as évek akciósztárjai, Stallone és Schwarzenegger (bizonyára egymást provokálva és így motiválva) tündökölnek a filmvásznon, aki képesek egy kis munkát befektetve még mindig irigylésre méltó testalkatot létrehozni magukon, így adva újkori Nesztór-mintát a fiatalabbaknak.

De hogy ne csak az irodalmat és a filmművészetet karoljuk fel, íme néhány történelmi Nesztór is példának okáért: Róma korai történetében a 100 évet élt Marcus Valerius Corvus közel 80 évig vett részt a közéletben tisztes katonai múlttal övezve. La Valette lovag, Málta oszmán ostromakor (1565) annak sikeres hős védője szintén a hetvenedik életévén túl jutott dicsősége csúcsára. Buda visszafoglalásakor (1686) az utolsó emberig védte a török helytartó, a hetven éves Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa a várat a keresztényekkel szemben, kézitusában veszítve életét. A harmincéves háború egyik jelentékeny és sikeres vezére Tilly gróf 72 évesen, egy csatában szerzett sérülésébe halt bele.

By the way, vagyis: apropó! Jobb is, ha a mai fiatalság hozzászokik az időskori aktív élet látványához (már videójáték karakterek között is egyre több az időskorú!), mert alig két évtized múlva elérkezik világviszonylatban a nyugdíjrendszerek várható bedőlése, újabb világválságot okozva, ezért már most jobban teszik, ha nem pipázgatós, hintaszékes, tévénézős időskort terveznek be maguknak, hanem élethosszig tartó aktivitást, ha valamiből majd szeretnének megélni akkor.

Az elöregedő, és csökkenő születésszámokkal ’büszkélkedő’ fejlett országokban lehet, hogy hamarosan sokkal nagyobb tekintélye lesz a homéroszi Nesztórnak, mint a két fiatalnak, Parisznak és Helenének, akik miatt az egész trójai konfliktus kialakult.

Adams

facebook:

0 Komment