Teljesen kiégett egy toronyház Londonban

Szinte teljesen kiégett egy 24 emeletes lakóépület szerda reggelre London nyugati részén.

 

A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz szerda hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

A toronyépület több ponton még reggel is lángolt, de a tűzvészt jelentős részben már sikerült megfékezni. A füstoszlop azonban London egész területéről látható.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra.

Mindkét irányban lezárták a kelet-nyugati irányú A40-es gyorsforgalmi utat is.

Szerda reggelig a rendőrség nem közölt pontos adatokat a sérültek számáról, sem arról, hogy a tűzvésznek vannak-e halálos áldozatai, de az első, nem hivatalos értesülések szerint legalább harmincan megsérültek.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy többen az égő épületben rekedtek.

Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

Sadiq Khan, London polgármestere közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a sürgősségi szolgálatokkal.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.

 

Élő közvetítés:
https://www.facebook.com/RTUKnews/videos/vb.1405726646383881/1783938091896066/?type=3&theater

 

FRISSÍTÉS:

 

Legalább tizenketten meghaltak

London, 2017. június 14., szerda (MTI) – A Scotland Yard szerda esti tájékoztatása szerint legalább tizenkét halálos áldozata van a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban hajnalban kitört tűzvésznek.

Az első jelentések legalább hat halálos áldozatról szóltak.

A londoni rendőrség képviselője a mentőkkel és a tűzoltósággal tartott közös szerda esti sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy várakozása szerint az áldozatok száma tovább növekszik, mivel a vizsgálat még mindig nagyon korai szakaszban jár, és több lakóról nincsen hír.

Hozzátette: a rendőrség nem számít arra, hogy az épületben még túlélőkre lelhet.

A mentőszolgálat illetékesének tájékoztatója szerint a helyszínre vonult mentőegységek 68 sérültet szállítottak hat londoni kórházba. A sérültek közül 18-nak az állapota kritikus.

Tíz további sérült maga jelentkezett kórházi ellátásra.

A tűzoltóság helyszíni munkálatainak irányítója elmondta, hogy a tűzoltók 65 embert mentettek ki a 24 emeletes, 120 lakásos toronyházból, és sok lakónak sikerült segítség nélkül kijutnia.

A tűzoltóparancsnok szerint a tűzoltóegységek a nap folyamán feljutottak az épület legfelső szintjére, de munkájukat egy ideig egy eltört gázvezeték is hátráltatta, amelyet a kiégett toronyházban csak nehezen lehetett leszigetelni.

A tűzoltóegységek vezetője elmondta azt is, hogy szerda este még mindig voltak tűzfészkek az épületben, és a toronyház szerkezeti stabilitása is aggályos. A parancsnok szerint a biztonsági kockázatok miatt jelenleg korlátozott létszámú tűzoltóegység dolgozik az épületben.

Hozzátette: a tűzoltók drónokat is használnak az épületen belül annak felmérésére, hogy toronyház egyes részei milyen állapotban vannak és mennyire megközelíthetők.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.