Katar blokádja – Trump az Öböl-menti országok egységét sürgette a szaúdi királynál

Donald Trump amerikai elnök az Öböl-menti országok egységét sürgette a szaúdi királlyal folytatott keddi telefonbeszélgetésében.

 

A Fehér Ház közlése szerint Trump kedden, washingtoni idő szerint a kora délutáni órákban telefonon tárgyalt Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal.

Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető “a terrorista szervezetek finanszírozásának és a térség valamennyi országában a szélsőségesség terjedésének megakadályozása érdekében teendő alapvető lépéseket” vitatta meg.

A beszélgetés során az amerikai elnök annak fontosságát emelte ki, hogy “az Öböl-menti Együttműködési Tanács egységes fellépésének sorsdöntő szerepe van a terrorizmus legyőzésében és a térség stabilitásának elősegítésében”.

Donald Trump kedden több Twitter-üzenetben is foglalkozott a Katar körül kialakult feszültséggel. Az egyik bejegyzésben támogatni látszott Katar elszigetelését, azt hangoztatva, hogy pár nappal ezelőtti közel-keleti látogatása során, amikor a radikális ideológiák finanszírozásának beszüntetéséről beszélt, több arab ország vezetője Katarra mutatott. Másik mikroblog-bejegyzésében pedig a Szaúd-Arábia és egyes Öböl-menti államok által Katar köré vont blokádról azt jegyezte meg: “lehet, hogy ezzel kezdődik a terrorizmus rémségeinek vége”. Hozzátette azt is, hogy szaúdi vizitje máris “kifizetődik”.

Az elnök Twitter-bejegyzései után a kormányzat tisztségviselői – észlelve a bejegyzések esetleges diplomáciai károkozását – egymás után tették közzé nyilatkozataikat.

A Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője, Jeff Davis dicsérte Katart “a regionális biztonság iránti tartós elkötelezettségéért” és mert biztosítja a Dohához közeli al-Udeid légitámaszpontot az amerikai hadsereg számára. Az Egyesült Államok ugyanis erről a légibázisról indítja hadműveleteit Szíriában, Irakban, Jemenben és Afganisztánban, illetve a szíriai Rakka elleni hadműveletben is döntő szerepe van a légitámaszpontnak. Jeff Davis újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem ő a megfelelő ember arra, hogy megválaszolja, vajon Katar valóban támogatja-e a terrorizmust.

Heather Nauert, a külügyminisztérium szóvivője hasonlóképpen nyilatkozott, bár hozzátette: “elismerjük, hogy Katar erőfeszítéseket tesz terrorcsoportok pénzelésének leállítására”.

A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer jelentéktelenebbé igyekezett tenni az elnöki Twitter-bejegyzésben foglaltakat: arra emlékeztetett, hogy “az elnöknek nagyon-nagyon konstruktív megbeszélése volt a katari emírrel Rijádban”.

Dohában az Egyesült Államok katari nagykövete, Dana Shell Smith Twitter-üzenetben is közzétette a nagykövetség közleményét, amely Katar “nagyszerű partnerségét és igazi előrehaladását” méltatja a terrorizmus finanszírozásának megállításában.

 

Putyin a kuvaiti emírrel és az egyiptomi elnökkel egyeztetett

 

Oroszország elvi álláspontja, hogy a válsághelyzeteket párbeszéd útján kell rendezni – jelentette ki a katari emírnek kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Putyin a nap folyamán telefonon beszélt Tamím bin Hamad ász-Száni emírrel és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel is.

Az orosz elnök és a katari uralkodó szót ejtett a gazdaság, a kereskedelem és a beruházások terén folytatott kétoldalú együttműködésről is.

A Kreml közölte, hogy – a kétoldalú kapcsolatok mellett – Putyin Szíszivel is megvitatta a közel-keleti és észak-afrikai válsághelyzeteket, de nem bocsátkozott részletekbe. A telefonbeszélgetést az orosz fél kezdeményezte.

 

 

Szakértő: Szaúd-Arábia legalább annyira támogatja a terroristákat, mint Katar

Ellentmondásos, hogy hétfőn Szaúd-Arábia és hét szövetségese arra hivatkozva szakította meg diplomáciai kapcsolatait Katarral, hogy az terroristákat támogat, amikor Szaúd-Arábiára ez éppannyira igaz – mondta Sógor Dániel arabista, történész egy keddi tévéműsorban.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétfő reggel óta nyolc ország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius és a Maldív-szigetek jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Arra hivatkoztak, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe. Közülük több állam további intézkedésként megszakította a tengeri és a légi közlekedést is Katarral, és kiutasították az Arab-öböl nyugati felén fekvő állam diplomatáit és állampolgárait is. Katar igazságtalannak és megalapozatlannak nevezte a döntést.

Sógor Dániel azt mondta: van alapja a vádnak, de ebben a tekintetben a vádaskodó országok, élükön Szaúd-Arábiával, semmiben sem maradnak el Katar mögött.

Az sem újdonság, hogy a katari al-Dzsazíra arab hírtelevízió “erősen támogatja a szélsőséges hangokat”, de ugyanez elmondható a szaúdi médiahálózatról és az al-Arabia hírcsatornáról – tette hozzá.

A konfliktus hátteréről a szakértő azt mondta: az országok között régóta meglévő rivalizáláshoz, ellenszenvhez és a korábbi feszült viszonyhoz most hozzájárult Donald Trump amerikai elnök látogatása a Közel-Keleten, illetve az ott kötött 110 milliárd dolláros fegyverkereskedelmi megállapodás.

Az Egyesült Államok a fegyvereladás apropójához az Arab-öböl menti országok Iránnal szembeni hagyományos érzékenységét használta fel, ebbe az “újabb kardcsörtetésbe” azonban Katar nem akart belemenni, ebből lett a konfliktus – tette hozzá Sógor Dániel.

Mindehhez még az is hozzájárul, hogy Szaúd-Arábia a saját irányítása alá szeretné “gyűrni” az Öböl-menti Együttműködési Tanács másik öt országát – köztük Katart -, és “nem szereti az ellenkezést” – fogalmazott.

Úgy folytatta: az Egyesült Államoknak a megállapodás csak a pénz szempontjából fontos, hogy a fegyverek aztán “hova mennek, mire mennek, azt eddig se nagyon kérdezték, és most sem fogják”.

Az szintén nem szokott témaként felmerülni, hogy annak a Szaúd-Arábiának adnak el 110 milliárd dollárért fegyvert, amelyik permanens háborút folytat Jemennel “célok nélkül”, óriási emberáldozatokkal – hívta fel a figyelmet a szakértő. Megjegyezte: “ilyenkor azért az őszinte szándékok megkérdőjeleződnek”.

A konfliktus esetleges következményeire utalva Sógor Dániel kitért arra, hogy miután a nyolc ország közül többnek a légteréből kitiltották a katari repülőgépeket, a hagyományosan ellenségnek tekintett Irán “segített be”, a katari járatok annak légterén át közlekednek.

Katar apró félszigeten fekszik az öböl nyugati partján. Szárazföldön csak Szaúd-Arábia felől érhető el, így élelmiszerellátása teljes mértékben a Szaúd-Arábiából, közúton behozott élelmiszerszállítmányoktól függ, ám Rijád most a szárazföldi határt is lezárta.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.