Seb a Kő-hegyen, seb az értelmezésben, de valami történhet!

(Budaörs, 2017. május 24. – Budaörsi Infó) Amikor valami igencsak vontatottan halad, egy Lutherhez köthető mondás kezd el keringeni szájról szájra: Isten malmai lassan őrölnek. De a malom mégis viszonylag egyszerű dolog, mondjuk a bürokráciához képest. 2015. márciusában a budaörsi Kő-hegy a Máriavölgy utca részén egy igencsak látványos építési sebet szerzett, de lakossági nyomásra a Pest Megyei Kormányhivatal félbehagyatta a megkezdett bányászatot építkezést. Azóta az építési telken semmi nem változott.

 

 

Mint az egyik összefoglaló cikkünkből megismerhette a kedves olvasó, a Máriavölgy utca 2. szám alatti telken két évvel ezelőtt elkezdődött egy olyan építkezésnek az alapozása, amely súlyosan rongálta a város egyik jelentős szimbólumának számító Kő-hegy látványát. A környezetvédelmi és statikai veszély még a laikus szemlélőknél is felvetődött, ezért sor került egy interneten szerveződött lakossági megmozdulásra a telek bejáratánál, amire azonnal rátelepedett a helyi politika; előbb, mint néptribunusok, később pedig a magyar politikai kétpólusosság jegyében egymásra szórva átkot és hamut, maguk jelentőségét pedig feldicsérve. A munkálatokat hamar leállíttatták, azóta a bíróságok síkján zajlanak az események. Ha zajlanak egyáltalán.

Egy biztos: a  Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya PE-06D/EP/216-16/2015. sz. határozatával  megállapította, hogy az építtető engedély nélkül, jogszerűtlenül végezte tevékenységét és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását, azaz a kitermelt munkagödör visszatöltését.

Nem is olyan régen, március 31-én a helyi Fidesz elnöke, Nagy Sándor András beszédet mondott a tájseb előtt, amelyben a felelősséget az építési engedélyt kiadó városvezetésre irányította, és azt állította, hogy az ügy jelenleg is a Kúriánál van, és amíg ott van, addig a betemetést nem kell végrehajtani.

A Fidesz elnökének állítására Budaörs város jegyzője, Dr. Bocsi István pedig azt közölte, hogy a visszatemetési határozatot ugyan az építtető nem fogadta el és fellebbezett, de másodfokon is megerősítést nyert a visszatemettetési határozat, és a végrehajtásra rendelkezésre álló 120 nap még 2015. decemberében lejárt.

Az elmúlt szinte másfél évben az ún. kőhegyi tájseb ügye elkallódott mind a lakosok, mind a városvezetés és a helyi politika ismerethorizontjából. Lakossági tiltakozásról vagy civil szervezkedésről nem tudni, a közélet hivatali személyei és az új aspiránsok pedig politikai tőke építés miatt látogatnak el csupán a csúf telekre. Előbbiek évfordulókon tartanak városvezetést ostorozó beszédet előtte, utóbbiak pedig akár jogszabálysértés elkövetésével (birtokháborítás, szemetelés) éppen rajta. Jár a száj és a kéz, de nem jut eszükbe bekopogni az illetékes hivatalhoz.

A Budaörsi Infó ezért az ügy tisztázásáért és további információkért fordult a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának hatósági főosztályához még 2017. április 2-án. Mivel a helyreállítás határideje régen lejárt, de nem történt meg a helyreállítás, három kérdést tettünk fel.

1.  A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya miért nem hajtotta végre hatósági úton a határozatot és a döntés ellenére miért nem történt meg a helyreállítás?

2. Mikorra várható, hogy a hivataluk konkrét lépéseket tesz  az ügyben?

3. Amennyiben ez nem az önök hatásköre, abban az esetben kihez fordulhatunk, aki megtudja adni a válaszokat a budaörsiek számára? 

 

A hatóság hivatalos válaszlevele 2017. május 5-i keltezésű. Ennek a dátumnak, mint majd olvasni fogják, fontos jelentősége van.

 

erdi_epiteshatosag_2_levele_b_infonak_2017_05_10

 

A megszokott hivatali bikkfanyelven, nyakatekert mondatokban megfogalmazott válaszlevélből érezhetően nem sikerült teljes mértékben megtalálni a feltett kérdésekre a választ, viszont annál több kérdést vet fel, a legfontosabb közülük az, hogy a legalább három értelmezési réteg közül melyikben kell fellelni a konkrét választ.

Az egyik lehetséges értelmezésben olybá tűnik, hogy a Budaörsi Infó szerkesztőségi levele lódított az ügymenetben: a  Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya PE/06/EP/0059-3/2017. sz. végzésével hatósági ellenőrzés lefolytatásáról döntött az ügyben.

 

(Budaörsi Infó / Mendemondász)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.