Ballagási ünnepség a Szent Benedek Iskolában

A budaörsi bencés középiskola 2017. május 05-én, pénteken megtartotta ballagási ünnepségét Budaörs központjában, a Templom téren.

 

 

A 2013-ban beiratkozott második nappalis szakgimnáziumi osztály 23 diákja vehette magára a ballagóknak járó tarisznyát. Osztályfőnökük Kiszely Andrea tanárnő vezetésével, és Hardi Titusz OSB főigazgató atya imájával kísérve búcsúztak el iskolájuktól. Az ünnepség legmeghatóbb részeként a katolikus templom oltárára helyeztek el egy-egy fehér rózsaszálat, hálát adva Istennek az elmúlt négy esztendőért.

Az iskola igazgatója, dr. Czuczor Gergely a ballagási ünnepiségen az alábbi beszéddel búcsúzott a diákoktól:

„A bencés hagyományokat alapul véve, a mai ballagás iskolánk imatermében az alábbi fohásszal vette kezdetét:

Urunk, Te irányíts minket ezután is!
Ajándékozz meg minket tisztánlátással,
hogy felismerjük a helyes utat
s azon rendíthetetlenül haladjunk!
Őrizd meg osztályközösségünk minden tagját hűségben
és egymás iráni testvéri szeretetben!

A keresztény értékek iránt elkötelezett szerzetesek, családok, pedagógusok, hívták életre iskolánkat hat évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy a helyes út felismerésére, tisztánlátásra, hűségre neveljük a ránk bízott gyermekeket. Az itt felsorakozott 200 budaörsi bencés diák ennek a célnak a helyességét tükrözi, igazolja. Hálásak vagyunk a szülőknek, hogy a mai értékválsággal küzdő világban merték egy katolikus iskolára bízni gyermekeiket.

A budaörsi bencés középiskola egész közössége jött ide a Templom térre, hogy búcsúzzon a végzős évfolyamtól, akikben annak bizonyosságát szeretnénk látni, hogy az elmúlt négy esztendő fáradtságos munkája a helyes utat megtaláló, hűséges, közösségben együttműködő, értékes felnőtteket termett.

 

Kedves 12. Osztály!

Első emlékem sokatokról a kismarosi gólyatáborból való. Kissé félénk, de mosolyotok alapján boldog gyermekként érkeztetek 2013 szeptemberében iskolánk épületébe. Végigjártátok tanáraitok útmutatásai alapján az elmúlt négy év sokszor göröngyös lépcsőfokait és ennek is köszönhetően, most már az első lépéseiteket teszitek a felnőttek világába.

Örömmel mondom el nektek, hogy a nagybetűs életben sincs nemesebb célotok, mint ami gyermekkorotokban volt. A legfontosabb célunk a boldogság megtalálása, elérése. Minden ember arra van rendelve, hogy megtalálja maga helyét a világban. Arra vagyunk teremtve, hogy sikerüljön az életünk. Hívő emberként viselkedve vezessen benneteket Márai Sándor tanácsa, miszerint „nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit, boldognak is kell lenni közben”!

A ballagás végeztével köszönjétek meg az értetek hozott sok-sok áldozatot, amellyel erre a boldogságkeresésre készítettek fel benneteket nagyszüleitek, szüleitek, tanáraitok és különösképpen is osztályfőnökötök. Legyetek örökre hálásak nekik!

 

szentbendekballagas

 

Kedves Ballagó Diákok!

Személyes útravalóul fogadjátok el tőlem a 23. Zsoltár sorait. Az ebben található gondolatok nem csak a jövő héten kezdődő érettségihez, hanem az egész életetekre szól.

Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt,
zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet.
Az igaz úton vezérel, nevéhez híven.
Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy.
Botod, pásztorbotod biztonságot ad.
Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára.
Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted.
Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át
.”

 

Kedves Végzősök!

A Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium vezetősége és tantestülete nevében kívánok nektek sikeres érettségi vizsgát! Kívánom, hogy boldog emberré váljatok, akik büszkék arra, hogy a budaörsi Szent Benedek Iskola egykori tanulói voltak.

Isten áldjon és őrizzen meg Benneteket!”

 

(fotó: Veiland Gyula)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.