Több juthat tehetségtámogatásra, kevesebb az Erzsébet-programra

Többet fordít jövőre a kormány a Nemzeti Tehetség Programra, kevesebb juthat azonban az Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatására – derül ki az Országgyűlésnek kedden benyújtott költségvetési törvényjavaslatból.

 

 

A tervezet szerint 350 millióval többet, a tavalyi 2,75 milliárd forint helyett majdnem 3,1 milliárd forintot szán a kormány a Nemzeti Tehetség Programra.

Az Erzsébet-program támogatása viszont 900 millió forinttal csökken, 5,3 milliárd forint helyett 4,4 milliárd jut erre a célra 2018-ban.

Családpolitikai programokra jövőre – 83 millió forinttal kevesebbet – 666 millió forintot fordítanak, családpolitikai célú pályázatokra pedig ehhez az évhez hasonlóan ismét 62 millió forintot szánnak.

A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. jövő évi támogatása megegyezik az ideivel; előbbi 65 millió, utóbbi 300 millió lesz a javaslat szerint.

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapból családi pótlékra 312,58 milliárd forint, anyasági támogatásra 5,98 milliárd, gyermekgondozást segítő ellátásokra 62,35 milliárd, míg gyermeknevelési támogatásra 11,57 milliárd forint jut.

A Biztos Kezdet Gyerekházakra, az utcai szociális munkára és a krízisközpontokra 3,3 milliárddal kevesebb jut jövőre, az idei 5,4 milliárd forint helyett 2,1 milliárd.

A tervezet szerint a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét segítő programok támogatására 260 millió forint jut.

A megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációját segítő programokra, valamint foglalkoztatásuk támogatására ugyanannyit szánnak majd, mint az idén, előbbire 239,5 millió forintot, utóbbira több mint 34 milliárd forintot.

Az autistaotthonok, értelmi sérült és halmozottan fogyatékosokat ellátó lakóotthonok támogatására ehhez az évhez hasonlóan 2018-ban 190 millió forint jut.

A mozgáskorlátozottak gépkocsiszerzési és -átalakítási támogatása sem változik, jövőre ismét 841 millió forintot szán erre a kormány.
A jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és az elemi látásrehabilitáció támogatására az ideivel majdnem megegyező összeget, 555 millió forintot fordítanak.

A fogyatékossággal élők érdekképviseleti szervezeteit az ideivel szinte teljesen megegyező összeggel támogatja a kormány 2018-ban: az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) – 40 millió forinttal többet – 186 millió forintot kap, szintén ugyanennyi jut a Siketek és Nagyothallok Országos Szövetségének (Sinosz), valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) is. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 181 millió forintot, az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) pedig majdnem 59 millió forintot kap 2018-ban.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.