Kiterjesztik a budaörsi lakótelepre is a várakozási övezetet

(Budaörs, 2017. április 27. – Budaörsi Infó) 2017. március 22-én ülést tartott Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete. A helyi civilszervezetek és a nemzetiségi önkormányzatok 2017. évi támogatása mellett arról is döntöttek, hogy kiterjesztik a várakozási övezetet Budaörsön.

 

 

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendeletben szabályozta Budaörsön a Szabadság út, Petőfi Sándor utca és a Clementis utca körforgalma közötti szakaszon történő parkolást 2015. júniusában.  A várakozás idejét a gépjárművek első szélvédője mögött elhelyezett időmérő tárcsával kell jelezni.

 

parkolo_tarcsa_parkolo_ora_budaors1_2015

 

Majd 2016. május 15-étől a Kossuth Lajos utca újabb szakaszán és az Egészségház környékén lévő kis utcákban is bevezette a korlátozott idejű parkolást Budaörs város képviselő-testülete, munkanapokon, délelőttönként. Ez utóbbi helyszínen azonban nem kettő, hanem 3 óráig maradhatnak a gépkocsik.

A szabályozás célja az volt, hogy Budaörs város közigazgatási területének várakozási területnek kijelölt részén a lakott területeket, különösen a történelmi városrészeket, a műemléki területeket forgalomszabályozási eszközökkel és időbeli korlátozás alkalmazásával is fokozottan védje a közúti közlekedés, parkolás károsító hatásaitól.

 

parkolo_ora3

 

A városvezetés a parkolási szokások várható megváltozását szem előtt tartva a korlátozott idejű várakozási övezet fokozatos kiterjesztését tűzte ki céljául.

A legutóbbi testületi-ülésen, ami április 26-án ismét bővítették a parkolási övezetet.

 

17_04_26_kepviselotestulet (3)

 

A Budaörsre nyugati irányból érkező gépjárművek P+R céllal elsőként a Patkó utca és a Szivárvány utca által közrezárt területen lévő 4 db, összesen 150 várakozóhelyet tartalmazó közforgalmú parkolót használhatják.

Itt lehetőség van a gépjárművek akár egész napos leparkolását követően a közeli Gimnázium elnevezésű megállóban helyközi autóbuszra szállni.

Ezért az 1. számú főút felőli parkolót (32 db férőhely) 3 órás időkorlátozású területként bevonták, és a Patkó utca felé eső három parkolót kívánják fenntartani korlátozás nélküli közforgalmú várakozási céllal.

 

piac3

 

Az időkorlátozást a közeli Budaörsi Városi Bíróság, és az Illyés Gyula Gimnázium esetleges többlet parkolási igénye miatt javasolták 3 órában meghatározni.

 

A rendeletmódosítás javasolt hatálybalépési ideje: 2017. május 30.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.