Demonstráció a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett Budapesten

A budapesti Kossuth téren ért véget a Közép-európai Egyetem (CEU) melletti demonstráció vasárnap este. A szervezők becslése szerint mintegy tízezres tömeg, valamint civil és oktatási szervezetek képviselői a felsőoktatási törvény tervezett kormányzati módosítása ellen tiltakoztak, és a CEU-val fejezték ki szolidaritásukat. A szónokok arról beszéltek, hogy ez már akkora tömeg, amelyet a kormány nem hagyhat figyelmen kívül, amikor a jövő héten dönt a kérdésben.

 

Az Oktatási szabadságot csoport szervezésében tartott tüntetés résztvevői a Fővám térről a CEU Nádor utcai épülete elé, majd a Parlamenthez vonultak. Útközben egyebek mellett a “szabad ország, szabad egyetem” mottót skandálták, és a kormány oktatáspolitikája ellen emelték fel hangjukat.

Amikor a tömeg eleje a Magyar Nemzeti Múzeumnál járt, a vége akkor indult el a Fővám térről.

 

ceu_tuntetes_bp_2017apr2

 

A vonulás idejére a belvárosi útvonalakat a rendőrség lezárta a forgalom elől.

 

ceu_tuntetes5_bp_2017apr2

 

Békés Gáspár, a Független Diákparlament képviselője a CEU épülete előtt arról beszélt: szerinte a tervezett jogszabálymódosítás valójában elszánt támadás az egyik legkiválóbb magyar egyetem ellen.

Mivel az egyetem vezetőit, oktatóit és diákjait kihagyták a folyamatból, nem egyeztettek velük, a tervezett döntést antidemokratikusnak és törvénytelennek tartják – mondta. Hozzátette: a CEU elleni támadás egyben támadás a demokrácia ellen, támadás a tudományos szabadság és a “legmagasabb minőségű oktatás” ellen is.

A Parlament előtt Törley Katalin a Tanítanék Mozgalom nevében arról beszélt, hogy a kormány az oktatás lezüllesztésével az ország és a fiatalok jövőjét semmisíti meg, hol a szükséges emberi és anyagi források visszatartásával, hol a jogi és intézményi környezet ellehetetlenítésével.

A “krízisért” a legfőbb felelősökként Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert és Orbán Viktor miniszterelnököt nevezte meg.

Azt mondta: a kormány számára mindennél fontosabbá vált saját hatalma bebetonozása, és ehhez az ország, a fiatalok jövője sem túl nagy ár. Szerinte a kormány ténykedése az oktatás területén vagy törvénytelen vagy káros vagy pedig mindkettő, de a Tanítanék Mozgalom kiáll az ország és a fiatalok jövőjéért.

Ez most a szolidaritás, a tiltakozás és az ellenállás ideje – mondta Törley Katalin, aki mozgalma nevében a szolidaritásáról biztosította a CEU-t.

 

ceu_tuntetes3_bp_2017apr2

 

Gál András, a CEU diákja, a keresztény hallgatói csoport tagja azt mondta: mindenkinek elemi érdeke, hogy “ellenvélemények vegyék körül”. Hangsúlyozta: magyarként és keresztényként is elengedhetetlennek tartja, hogy olyan társadalomban éljen, ahol a tisztelettel történő egyet nem értés a mindennapok része.

 

ceu_tuntetes2_bp_2017apr2

 

A demonstráció végén a résztvevők a szervezők kérésére felemelték világító mobiltelefonjaikat, mint korábban az internetadó elleni tüntetésen.

 

ceu_tuntetes4_bp_2017apr2

 

A délután 5 órakor kezdődött demonstráció este 8 órakor békésen ért véget a Parlament előtt, az Andrássy-szobornál felállított színpadnál.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.