Venczel Attila / Inanimus – Mit is érdemes nézni?

(Budaörs, 2017. április 1. – Budaörsi Infó) Ha kultúrafogyasztásról esik szó a mindennapokban, hajlamosak vagyunk rámutatni a televízióra, hiszen a magyar ember – és így a budaörsi is – átlag napi 4 órát tölt a tévéképernyő előtt, amivel a régióban az élen járunk (Nielsen Közönségmérés alapján). A látszólagos műveltebbje talán még felhozza a mozit, de azt az internetes kalózkodás fojtogatja, ezért hát az egész estés, a tévétől eltérően reklámmentes filmeket többségében otthon tekintjük meg, akár a legújabb premiereket is, de ez nem nyújtja ugyanazt az élményt, mint a mozgóképfilmszínházban. Minden másra ott van az ☼… Ami persze behelyettesíthető bármivel, embere válogatja.

Múzeumok, hangversenytermek, szabadtéri koncertek, fotógalériák nem feszítik szét a városunkat, ami oly’ büszke gazdagságára, persze csak anyagi szempontból, hisz ebben a mai világban csupán ez az értékmérő! Kulturális vagyonért be kell csoszogni a szomszédos fővárosba, ami topográfiailag körbeöleli Budaörsöt, hiszen a nyugati irányt leszámítva pár perc alatt csak Budapestre toppanhatunk be.

Nem messze a Móricz Zsigmond körtértől, a Bartók Béla út 30. alatti Artphoto Galériában különös kulturális aranyrögöt találunk a mindennapok sóderhalmában. A kirakatüveg előtt futtában járó-kelők figyelmes típusa kimérten lassít, majd lecövekel előtte, hosszasan vizsgálva, majd tűnődve az aktuális tárlat kínálatán. Valami nem mai, valami nem korszerű a látnivaló odabenn. Kortárs fotókiállításról lévén szó, kíváncsisággal vegyes feszültséget okoz maga a fotótechnológia és a rajtuk látható tárgyak időbeli távolsága. Ilyeneket csak kiváltságos múzeumokban látni, rajtuk a legalább 100-150 évvel ezelőtti pillanatok bebalzsamozva a remélt örökkévalóságnak. Szemléleti zavart okoz egy felismerhető gépalkatrész, és a mellette lévő képen egy hervadt növény látványa. Az egész helyzet kérdések cunamiját okozza, ezért be kell hát menni, ahol éppen magába a fényképek alkotójába botlott e sorok írója minap. Meg is próbált kifacsarni belőle mindent az alkotásokkal kapcsolatban, amelyek hatványozottan több és jobb élményt nyújtottak 5 perc alatt, mint a napi 4 óra szemmel való rágógumizás a képernyő előtt.

Budaörsi Infó

A bejárati feliratokból megtudtam a fotográfus úr nevét és a kiállítás címét: Inanimus. Ami ugyan eléggé megkapó cím, de sokjelentésű. Melyik a fő értelmezési felület vajon, a ’lélektelen’, vagy az ’érzéketlen’, esetleg az ’élettelen’?

Venczel Attila

Mindenképpen az utóbbi, hiszen a tárlat két részből áll: elszáradt, tehát már élettelen növényekből és ember alkotta alkatrészekből, amelyek elhasználódtak. Így mindkettő kikerült a létezésük legfőbb funkciójából, az élet ciklusából és a munkavégzésből.

Már egyikük sem életképes a szó konkrét és az átvitt értelmében, az előző természetes, utóbbi mesterséges, immár okafogyott létező.

Budaörsi Infó

Milyen ez a fényrögzítési technika, amit használt ezeknél a képeknél? Nagyon gyanúsak, mintha az évszázadokkal ezelőtti fényképészeti hőskorból származnának. Nagyon életteliek, szinte mintha körbe lehetne járni őket és tű élesek. A mai szem szinte már csak pixeleket lát, minden szokatlan és idegen neki, ami nem digitális.

Venczel Attila

Ezt úgy nevezik, hogy kollódiumos nedves eljárás. Ez és a nagy formátumú kamera mélységet kölcsönöz a fotográfiának, innen az érzékelhető térhatás. Ezen kívül valóban a kezdeti módszerekkel készültek, fotólaborban, vegyszerekkel, elektromosság nélkül, tehát analóg, vagyis jól a digitális technológia ellentéte.

Budaörsi Infó

Hogyan tett szert erre a boszorkánykonyhára és a mágikus receptekre? Egyáltalán honnan az ötlet és a megvalósítás?

Venczel Attila

A szakmai tanulmányaimból ismertem meg ezt az 1851-ben bejegyzett fotótechnológiai eljárást, és legalább 8 év kutatásba telt, hogy korabeli, főleg idegen nyelvű leírásokból rekonstruáljam és elsajátítsam. Használatára országosan – és világszinten is – nagyon kevesen vagyunk képesek, és a művészeti munka mellett mint hagyományőrzést is végezzük. Az eljárás azzal kezdődik, hogy…

Budaörsi Infó

A varázsszerek előállítása maradjon titokban, főleg azért, mert úgyis csak a kollégák értik! Bizonyára idő- és munkaigényes és drága vegyszerekre, alapanyagokra van szükség, és egyáltalán nem garantált a felvétel sikere. Inkább arról beszéljen kérem, hogy ezt nevezhetjük-e igazi művészetnek!?

Venczel Attila

Ha a mesterségbeli tudatossággal és nagy műgonddal készült, egyszeri és megismételhetetlen alkotásokként tekintünk rájuk, mint amik valójában, akkor azok. Ha a hordozó átlátszatlan, tehát a kép ún. kamerapozitív (ambrotípia vagy ferrotípia), akkor nem lehet reprodukálni a fotográfiát, hacsak nem digitális módon sokszorosítjuk, ahogy maga teszi a fényképezőgépével. Az eljárásban sok vegyi hibalehetőség van, ez látszódik a széleken és adott esetben a kép felületén is. Ezért készültek az ilyen fotókhoz széles, díszes keretek, hogy azt elfedjék, hiszen a saját korában a technikai tökéletességre törekedtek. Manapság viszont már a tökéletlenségekkel együtt adja azt a tökéletesség-érzületet, ami egy fotográfiát műalkotássá ’varázsol’.

Budaörsi Infó

Azért próbálkoztam provokálni, mert a mai világban, ahol a tömegtájékoztatás az ún. phototainment lehetőségével él sokszor (a szövegeket nemcsak kiegészíti, hanem akár helyettesíti is egy kép vagy grafika – A szerk.), a világháló vizuális ingerekkel van telepakolva, mindenkinek van egy fényképezőgép a mobiltelefonjában, amit elkattintva rögtön ki is posztol egy közösségi felületre, ott nem igazán konkretizálható, mi is az igazi (fotó-)művészet. Nincs a fényképészet kínálati oldalról túltelítve?

Venczel Attila

Ez egy ilyen világ. De attól még, hogy van egy szőlőlugasom, még nem leszek tőle borász. Eléggé összemosódott mára a művészet az alkalmazott művészettel, hiszen minden alkotás pénzzé tehető, vagyis szeretnék azzá tenni az alkotók, de a magáncélú fényképek nem számítanak vetélytársának, mert más a céljuk.

Budaörsi Infó

Végül is egy családi fotónak a célja pusztán a pillanat rögzítése, hogy majd a távoli jövőben az emlékezésnek élethű támaszt nyújtson. Viszont egy műalkotás a lélekhez szól, nem a személyhez. Esztétikailag megvakít, egyúttal kinyitja a szemet. Elgondolkoztat, töprengésre sarkall, érzelmeket kelt, megmozgatja az érzékeket. Erre mondjuk egy tengerparton fetrengőt ábrázoló fénykép nem lenne képes. Jut is eszembe: ezek az itt látható nedves-kollódiumos fotográfiák megvásárolhatóak?

Venczel Attila

Természetesen, hiszen ez nem egy állandó kiállítás, ahova, mint egy templomba, el kell menni azért a különös, jól eső érzésért, amit az alkotások keltenek. A megvásárlással haza lehet őket vinni, ezzel nemcsak az új tulajdonos, hanem az alkotó is esélyt kap a fejlődésre. Az előző kulturális értelemben, utóbbi pedig új alkotások létrehozására vásárolhat alapanyagokat.

A Budaörsre való visszatéréskor a fotóművész utolsó mondatai zakatoltak a fejemben, miközben a közismert alkotók életrajzát pörgettem lelki szemeim előtt. Arra a következtetésre jutottam, hogy a művészetükből csak nagyon kevesen gazdagodtak meg, napjainkban pedig még inkább így van ez.

Egy műalkotás megvásárlásával az ember nemcsak egy egyedi műtárgynak lesz a birtokosa, hanem támogatja is az alkotókat a munkájuk végzésében. És ez nem is feltétlenül kerül sokkal többe, mint egy lakberendezési áruházban megvásárolt “dekor-kép”. A kalózkodásos, letöltős, másolásos, amolyan betyárkodó viselkedéssel megáldott időben, mint a mostani, ez alig tudatosodik. Ezen felül egy letöltött film évek múlva csak a tárhelyet foglalják, míg egy műalkotás komoly befektetést is jelenthet, miközben a film csak az első megtekintésekor nyújt teljes élményt, egy festmény vagy fotográfia pedig annyiszor, amennyiszer rátekintünk.

Mondjuk ki bátran: jobb lenne a társadalmunk, ha napi 4 órában nem a tévét, hanem műalkotásokat néznénk!

(Adams)

facebook:

0 Komment