New Hampshire államban be akarták tiltani az orosz vodkát

Az Egyesült Államok északkeleti szövetségi államában, New Hampshire-ben a törvényhozók leszavazták azt a törvénytervezetet, amely be akarta tiltani az orosz vodka árusítását.

 

A törvényjavaslatot a New Hampshire-i törvényhozás demokrata párti frakciójának vezetője, Jeff Woodburn nyújtotta be. Ötletét azzal indokolta, hogy Oroszország tavaly beavatkozott az elnökválasztási folyamatba, ezért “válaszcsapásként” meg kell tiltani a vodkája árusítását az állam egész területén.

Woodburn javasolta, hogy állítsanak fel parlamenti bizottságot, amely kivizsgálja a vodkaárusítás helyzetét, egyúttal újragondolja orosz cégek esetleges ottani beruházásainak engedélyezését is. A frakcióvezető a törvényjavaslat mellett szólva kijelentette, hogy “Oroszország példa nélküli mértékű befolyást gyakorolt” az elnökválasztási folyamatra, ezt pedig “New Hampshire államnak komolyan kell vennie”.

A szenátorok azonban csütörtök este, hosszú vita után leszavazták a törvényjavaslatot.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.