Hamarosan kiderül, hogy Ki mit tud? Budaörsön – Itt lesz az X-Faktor stábja is

(Budaörs, 2017. március 27. – Budaörsi Infó) A Tegyünk Együtt Egymásért Egyesület (TEEKE) először 2016-ban rendezett Ki Mit Tud? vetélkedőt Budaörsön. 2017-ben ismét összemérik a helyi tehetségek a tudásukat. Megéri megnézni.

 

 

A vetélkedő 2017. április 6-án, csütörtökön lesz a Városházán. A megnyitó ünnepség 16 órakor kezdődik.

Az eseményt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere nyitja meg köszöntő beszédével.

Ezt követően, mint ahogy már korábban olvashatták internetes hírportálunkon Sárközi Edina, a 2016-os Ki Mit Tud? győztese adja elő tavalyi győztes dalát.

30 műsorszám kerül bemutatásra, több mint 100 budaörsi résztvevővel. A zsűrinek nem lesz könnyű dolga, hisz három kategóriában hirdethetnek majd győztest.

A közönség sem marad ki az értékelésből. A negyedik díjat a közönség kedvence fogja megkapni. Minden néző érkezésekor kap egy szavazócédulát, amire csak az egyik versenyző nevét írhatja rá, azt amelyik a legjobban tetszett neki. Így a negyedik díj egy közönségdíj lesz.

A zsűri elnöke Lukáts Andor, Kossuth-díjas magyar színész és rendező.

 

16_05_12_kimittud_gala_dijkioszto12

Lukáts Andor

 

Idén a zsűri tagjai között lesz Vince Aliz Liza is, aki a 2016-os X-Faktor top 12 versenyzője volt.

 

VINCZEALIZ2

Vince Aliz Liza

 

A vetélkedőn részt vesz az X-Faktor stábja is, és a vetélkedőt követően felveszik a kapcsolatot a legtehetségesebbnek ítélt versenyzőkkel.

2017. április 22-én a Ki Mit Tud? győztesei lehetőséget kapnak egy saját koncertre is a budaörsi PostART-on, egy meglepetés sztárvendéggel.

A Ki Mit Tud? legjobb versenyzőjét  – idén is, mint a tavalyi évben – bemutatjuk újságunkban is.

Ne felejtsék el 2017. április 6., 16:00, Városháza, Ki Mit Tud?

 

 

kimittud2017

 

A rendezvény kiemelt médiapartnere a Budaörsi Infó.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.