Huszonöt millió forintot lopott szüleitől egy kaposvári férfi

Huszonötmillió forintot lopott a gyanú szerint szüleitől egy kaposvári férfi, akit több bűntársával együtt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hétfőn – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

 

A közlemény szerint a 22 éves elkövető több részletben vitte el a szülei pusztaszemesi házának garázsában tartott pénzt, majd annak nagy részét a mindössze néhány hónapja ismert “barátaival” elköltötte.

A 18 és 44 év közötti gyanúsítottak az összegből a napi szükségleteik fedezése mellett lakásrészletet fizettek be, személygépkocsit vásároltak, szobákat béreltek egy panzióban és igénybe vették egy nő szexuális szolgáltatásait is.

A rendőrök a múlt hét végén fogták el az ügy hat, lopással és bűnpártolással gyanúsított, kaposvári, gedrei, pusztaszemesi, továbbá bábonymegyeri illetőségű feltételezett elkövetőjét, közülük hárman kerültek előzetes letartóztatásba.

A házkutatások során a pénz megmaradt részét a zsákmányból vásárolt több tárggyal együtt lefoglalták a nyomozók.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.