A tavaszi szeszélyes időjárásban is körültekintően közlekedjünk!

A közlekedésben az évszakok nagyon meghatározóak. Tavasszal, a jobb idő beköszöntével feledésbe merülnek a télen berögződött, óvatos magatartások.   

 

A járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb sebességgel közlekednek az utakon. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója, az elővigyázatosság ilyenkor sokszor háttérbe kerül.

Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő.

A tavasz kezdetén egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a segédmotoros kerékpárosok és motorkerékpárosok. Néhány hónapos kihagyás után még a rutinos motorosok járműkezelésében is hiányosságok merülhetnek fel, továbbá tompulhatnak a reflexek.

 

motor_baleset

A gyalogosok és a kerékpárosok is – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ilyenkor a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a gyalogosokra figyelni. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, továbbá fokozott figyelemmel kell lenni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.