Színházi kritika – Čapek: A fehér kór a Budaörsi Latinovits Színházban

(Budaörs, 2017. március 5. – Budaörsi Infó) Merészet húzott a Budaörsi Latinovits Színház, mikor a hazai közönség által alig ismert cseh Karel Čapek munkáját vitte színre március első hetében. A rendezést maga a színház igazgatója, Frigyesi András vállalta magára, bokros teendői mellett időt szorítva ennek a nem mindennapi produkciónak.

 

 

Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró.
Bárcsak hideg volnál, vagy forró!
Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg:
kiköplek a számból.

(Jelenések 3:15-16)

 

A ’nem mindennapi’ jelző kissé félrevezető, mivel a premier megtekintése után, a taps elmúltával megannyi ajaksziszegést lehetett neszelni a közönség felől, amelyet olyankor hallani, amikor egy étteremben eleddig ismeretlen étel első falatja nem okoz feltétlen örömöt; vagyis a fanyalgás hangját. Ezt a műsort nehéz bármilyen szempont szerint behatárolni, és minél tovább töri rajta a fejét a műítész, annál biztosabb, hogy nem a véleményezőben van a hiba. Ez amolyan se nem elragadó, se nem pocsék mű, éppen az ég és föld között lebeg, mint Mohamed koporsója. Ez olyan esemény esetében, mint például egy színházi előadás, baljós helyzet, mert nem vált ki a nyájas nézőből hatást, legyen az öröm, bú, azonosulás, katarzis, stb. A Jelenések könyvéből való mottó hűen ecseteli a hatásnélküliség, a langyosság kárhoztató mivoltát. Ilyen ez a Čapek darab is: lehet élvezni és lehet unni, de hogy melyik dominál a másik felett, azt képtelenség belátni.

Egyáltalán nem a színházzal és a szereplőgárdával van a baj, mindannyian a legjobbjukat nyújtották; a színpad díszlete pazar, pszichedelikus vetítésekkel próbálnak életet lehelni a statikus atmoszférába, a három részes, külön-külön mozgatható ferde dobbantó pedig plasztikusabbá teszi a játék síkját, amelyen a színészek minden erőlködés és mesterkéltség nélkül, a szerepet teljesen átélve, a legtöbbet hozzák ki önmagukból. De ez még nem elég a láthatatlan mérce megütésére, amely az emlékezetességet szimbolizálja.

A hiba nem az néző készülékében van, hanem magában a drámában. A fehér kór (Bílá nemoc) egy roppant gyenge alkotás. Frigyesiék mindent bevetettek, hogy különböző áthallásokkal színesítsék a fakóságát: a filmes világból Chaplin Diktátorából (1941) láthatunk átvett jeleneteket, amikor a Tábornagy asszony a szeretett népéhez intéz sistergő beszédet, vagy a 12 Majomra (1995) ismerhetünk az intró dallamából és a titokzatos járvány miszticizálásából. Az adaptáció sem volt túl elmés, a dramaturgia sokszor helyben hagyta a nézőt a cselekmény követésében: több az elvarratlan szál, a levegőben lógó epizódok, sok a szereplő, de nem találni főhőst, aki a hátán vinné a cselekményt. Chován Gábor rendszeres fel-alá grasszálása pedig egyenesen zavaró, mert a játék végére sem derül ki, kit vagy mit akar képviselni, viszont a szerepe nélkül sem szenvedne csorbát a történet, így értelme felettébb kétséges.

A történetben rejlő morális üzenetet maga a cseh író sem csavarta ki teljes mértékben, nem lehet tehát elvárni egy társulattól sem, hogy többet mutasson be, láttasson egy műből, mint amennyit a szerzője belétáplált. Adva vagyon egy képzeletbeli katonai junta, militarizált társadalommal, ahol a gyermekekből snájdig katonákat faragnak (kiket sortűzre treníroznak), és az állam krónikus szokása háborúba keveredni a szomszédokkal. Miközben az 50 éve felettieket egy titokzatos, halálos járvány tizedeli. Ebben a miliőben találunk egy karrierista klinika igazgatót, ki különböző hasznokat húz a járvány okán, egy fegyvergyárost, aki a perzisztens háborúskodás gazdasági konjunktúráját élvezi és egy diktátor asszonyt, akinek karaktere – mint az összes többinek – nincs kifejtve, bemutatva, csak gyermekmesékre jellemzően behajítva a történetbe, szép stráfcsíkokkal. Az idősek hullanak a betegségből, a fiatalok háborúznak, a nép, „az istenadta nép” pedig issza a Generalisszima szavait és hajtja végre fenntartás nélkül parancsait. Ide csöppen be Galén doktor, aki megtalálta a gyógymódját a genius epidemicus járványnak, de jó szándékú idiótaként csak a világbékéért cserébe adná ki azt a keze közül. Ez a Galén doktor idealistának nem egészen szobatiszta: egyenlőséget akar, de csak a szegényebb néposztályt hajlandó gyógyítani, a Hippokratészi esküt hírből sem ismeri. Az elképzelése több mint gyerekes képzelődés, mivel nem látja be, hogy a már a kezdő jelenetben hangoztatott emberi gradációra mindkét probléma (a betegség és a háború) egyaránt hasznos kezelés. Az emberi állományszabályozás ősi módszere egymás gyilkolása, és az ebből gazdasági és politikai hasznot hozók önmaguk érdekében nem akarnak eltérni még akkor sem, amikor eléri őket is a halálos kórság.

A diktátoroknak nem seb-, hanem elmeorvosra van szükségük: a szellemi felfekvésüket okozó állandó mozgósításban és győzelemhajhászásban végül is csupán önigazolást keresnek, miközben hol a népre, hol Istenre hivatkoznak. A haza iránti kötelességre buzdítás nem más, mint egyszerű visszaélés az érzelmekkel. Ez a baj a diktátorokkal: hogy olyanok, mint a guruló szikla, amelyet nem fog a moha, nem képesek leülepedni, mint a kávézacc, mert abban a pillanatban elveszítik az egyensúlyukat, és ugyebár ha nem hajtják a kerékpárt, az eldől. Közben a társadalom vakon követi őket. Hja! Aki a népet az orránál fogva vezeti, az nem tanítja meg önálló döntést is hozni; és ha a népet csőcselékként kezelik, idővel beleszokik az új szerepébe és úgy is kezd viselkedni! Senki sem rohan meg az együttérzés a másikkal szemben, és a nagy tömegnél az ész sosem illetékes.

Mindezekről a cseh szerző persze hallgat, mert nem konkludál a párbeszédekben, ahogyan egy klasszikus drámákhoz illene. Hiányoznak a magvas gondolatok, emlékezetes párbeszédek, szállóigére méltó aranyköpések, tisztes frázisok ebből a darabból. Mindezek ellenére, amit ki lehetett sajtolni belőle a magyar jelennek, azt láthatóan próbálták megtenni a Latinovits Színház prominensei. Aki keres, talál benne naprakész politikai reflexiót, de azt bármibe lehet manapság találni, mert már mindenben politikát vél a magyar, hiszen minket is szeretnek szellemileg mozgósítani a nyughatatlanok.

Adams

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.