A képviselő-testületi ülésen történt – Elfogadták Budaörs 2017. évi költségvetését

Elfogadták a város 2017. évi költségvetését a február 22-én megtartott képviselő-testületi ülésen. A költségvetés kiadási oldala 18,8 milliárd forint. Idén az állam egyfajta büntető adóként 2,1 milliárd forintot von el Budaörstől.

 

Napirend előtti hozzászólásában Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Garibaldi útnál a visszaforduló sáv felfestése rossz, és ez zavart okoz az autósoknál. Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője válaszként elmondta, hogy tudnak a problémáról, és levélben megkeresték az illetékeseket a javítás elvégzésének érdekében, ami reményei szerint néhány napon belül meg is történik.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) arról érdeklődött, hogy miért vágnak ki fiatal fenyőfákat a farkashegyi repülőtéri emlékműnél. Lőrincz Mihály válaszában rámutatott, több lakossági bejelentést is kapott az önkormányzat az ügyben, ezért megkeresték a Pilisi Parkerdőgazdaságot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy tudatos erdőgazdálkodás zajlik. Ez a fenyőfajta ugyanis itt nem őshonos, és elnyomja a budaörsi kopárokat, ami viszont védett.
 
Császárné Kollár Tímea (Jobbik) már a költségvetés tárgyalása előtt is meg akarta erősíteni, hogy ez az év a város számára arról a rablásról szól, amit a kormány Budaörs ellen elkövetett a 2,1 milliárdos elvonással. Lőrincz Mihálytól azt kérte, hogy a Műszaki Ügyosztály tekintse át a helyi kisbuszok menetrendjét, hogy az a csúcsidőben jobban igazodjon az igényekhez.
 
Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) elsőként arra várt választ, hogy mi történt a Csillag utca elején, a Budapesti útnál, ahol elbontották az árokpart egy részét. Lőrincz Mihály megerősítette, hogy az utcában az említettek mellett engedély nélkül közterületen álló fákat is kivágtak ugyanannak az építkezésnek a kapcsán. A hivatal eszközei meglehetősen korlátozottak ez ügyben – tette hozzá -, várhatóan polgári peres úton fog a város kártérítést követelni.
 
Tóth Ferenc a Kikelet utcai lakosok kérését is tolmácsolta az ülésen, akik szeretnék, ha járdát kapna az utca. Lőrincz Mihály ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a járda tervezése az utolsó fázisban van, és várhatóan a járdaprogram keretében még az idén elkezdődhet a megvalósítása.

Idős budaörsiek pedig azzal kapcsolatban keresték meg a képviselőt, hogy mivel az Egészségközpontba gyakran délután 4 óra után kell menniük, az eljutáshoz a Támogató Szolgálatot 4 óra után is igénybe vehessék.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) nyilvánosan kérte ki magának, hogy a Fidesz hétvégi sajtótájékoztatóján, amely az Egészségügyi Központról szólt, alpári módon belekeverte őt is a Fidesz helyi elnöke ebbe az ügybe a Facebookon. Kért mindenkit, hogy Budaörsön ne süllyedjen erre a színvonalra a politikai kommunikáció.

Wittinghoff Tamás mindehhez annyit tett hozzá, hogy az említett sajtótájékoztatón szinte csak hazugságok hangzottak el. Az országos sajtó Fideszhez közeli része úgy vette át az ott elhangzottakat, hogy meg sem próbált utánajárni, igazak-e, amit a helyi Fidesz-elnök állított. Ezért valamennyi érintett orgánumhoz helyreigazítási kérelemmel fordultak.

A 2017. évi költségvetés tárgyalása előtt Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, hogy a központi költségvetésből immár egyetlen forintot sem kap Budaörs. Sőt, a 2,1 milliárd forintos elvonással a város saját bevételeiből vesz el az állam. Ez alapozza meg azokat a pereket, amelyeket már meg is indított az önkormányzat, ugyanis a kétharmados önkormányzati törvény alapján az állam nem vonhatná el a saját bevételeket. Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás mértéke az államosított közoktatás költségeihez akkora Budaörs esetében, hogy meghaladja annak az összegnek a 10 százalékát, mint amit az egész országban szednek be.
A 2017. évi költségvetési kiadási oldal 18,8 milliárd forint.
A legnagyobb bevételi forrás továbbra is a helyi iparűzési adó, amelyből 7,8 milliárd forintra számít a város.
A nehézségek ellenére nőni fog a közalkalmazottak fizetése és fenntartják a Clementis ösztöndíjat – mondta a polgármester.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) válságköltségvetésre számított, így bőven lát olyan tételeket, amiket csökkenteni lehetne, de annak örül, hogy az oktatást továbbra is támogatja az önkormányzat.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) nem helyeselte, hogy hitelt vesznek fel. Nehezményezte azt is, hogy az civilek nem kapnak elegendő támogatást. A polgármester emlékeztette őt, hogy a sport, kultúra és civil szektor összességében egymilliárd forintot kap. Miközben a képviselő pártja kormányon a hazai civil szervezetek ellen hirdet harcot.

Simándi Szelim (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) felelevenítette, hogy az egyik ÁSZ-vizsgálat éppen azt kifogásolta, hogy túlságosan bőkezű az önkormányzat támogatási politikája.
A vita lezárása után elfogadták a költségvetést.

Ezt követően a 2016-os költségvetést módosították, amire az időközben a költségvetést érintő határozatok rendeletbe foglalása, továbbá a felügyeleti, valamint a saját hatáskörű előirányzat módosítások átvezetése miatt volt szükség.

Módosították a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletet is, mivel változtak a kedvezményes és ingyenes gyermekétkeztetés jogszabályi feltételei, és az ingyenes étkezésre jogosultak köre is módosult.

Elfogadta a testület a temetői díjak éves felülvizsgálatát, amely alapján a köztemetőben fizetendő díjak 5 százalékkal emelkednek idén.

Jogszabályváltozás miatt hatályon kívül helyezték a helyben központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a helyi központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 9/2012. (IV.02.) önkormányzati rendeletet.

Rendeletet alkotott a képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában álló víziközmű hálózathoz történő utólagos csatlakozás műszaki és pénzügyi feltételeiről, valamint arról, hogy a nem lakossági fogyasztók milyen feltételekkel és díjak mellett csatlakozhatnak a szennyvízcsatorna hálózatra.

Döntöttek a helyi önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló rendelet módosításáról is. A képviselők alapdíját ezentúl a törvénymódosítás szerinti polgármesteri illetmény megváltozásához igazítja a rendelet, százalékos arányban meghatározva a képviselői alapdíjat.

A nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások beemelése volt a célja a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosításának, amit szintén elfogadott a testület.

Jogszabályi változás miatt vált szükségessé a településképi véleményezési eljárásról szóló 8/2013.(III.11.), akárcsak a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2016.(II.26.) önkormányzati rendelet módosítása. A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2017. január elsejétől jelentősen átalakult, amit be kellett építeni a helyi jogszabályokba.

Elfogadta a testület a Budaörs településfejlesztési koncepció, integrált településfejlesztési stratégia, településrendezési eszközök, Településképi Arculati Kézikönyv és a Településképi Rendelet készítésének, módosításának partnerségi egyeztetési szabályait is.

Elutasították viszont azt a kérelmet, amely egy telket szeretett volna a Sóvirág utcában mezőgazdasági övezetből kertvárosias lakóterületté átminősíttetni. Szót kapott az érintett is, de ez nem változtatta meg a testület álláspontját. A polgármester szerint, ha itt kivételt tennének, akkor erre a precedensre hivatkozva bárki kérhetné, hogy az olcsón megvásárolt mezőgazdasági területét sorolják lakóövezetbe.

Döntöttek arról is, hogy Budaörs csatlakozik az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz. Itt arról beszélt Wittinghoff Tamás, hogy bár nincsenek meggyőződve a konstrukció tökéletességéről, kényszerhelyzetben van az önkormányzat. Mert enélkül könnyen elveszítheti a BTG ezt az üzletágát. Pedig Budaörs számára ez a garancia a minőségre. Ha a katasztrófavédelem jelölne ki egy céget, akkor nem lehet tudni, hogy azok milyen munkát végeznének.

Együttműködést köt az önkormányzat a Budaörsről érkező szennyvíznek a fővárosi csatornahálózatban történő fogadásáról és a fizetendő csatornahasználati díj elszámolásáról.
Az ELMŰ-vel szintén együttműködést kötnek az elektromos hálózat fejlesztése érdekében.

Jóváhagyta továbbá a képviselő-testület, hogy kiírják a „Budaörs Város Önkormányzat központosított gáz-, és villamosenergia beszerzése” tárgyú közbeszerzést.

Újbuda közigazgatási területén, Budaörs szomszédságában, az Alsóhatár úton 51 lakásos lakópark épül. Nagyon fontos a budaörsieknek, hogy a közlekedés megoldott legyen addigra, mire beköltöznek ide az új lakók. Ezért a beruházó cég, az újbudai és a budaörsi önkormányzatok megállapodtak, hogy fejenként 30 millió forintos hozzájárulással új körforgalmat építenek itt ki. A testület hozzájárult a szerződés megkötéséhez.

A képviselő-testület pályázatot ír ki a Szivárvány és Baross utca kereszteződésénél található, és  az önkormányzat tulajdonában lévő buszvégállomás, valamint a hozzá kapcsolódó szabad területek hasznosítására. A buszvégállomás területének rendezése, az állomásépület felújítása már korábban is többször felvetődött. A beruházás megvalósítása azonban elmaradt, mert a költségeket pusztán a végállomás megépítése esetén kizárólag az önkormányzat viselte volna. Az egész terület hasznosításával (és nem eladásával) azonban létrehozható olyan konstrukció – például egy szolgáltatóház felépítésének engedélyezése -, amely olyan jelentős bevételt hoz, amivel a buszvégállomás rekonstrukciója is megoldható.

A testület hozzájárult a Budaörs, zártkert 8864/8 hrsz-ú ingatlant terhelő, még a Községi Tanács V.B. Budaörs által képviselt Magyar Állam javára bejegyzett elővásárlási jog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásból való törléséhez.

Pályázatot írnak ki „Budaörsi hírek a helyi sajtóban” címmel, amelynek keretében olyan nyomtatott és egyben internetes (online) helyi sajtótermékek megjelenését kívánja támogatni az önkormányzat, amelyek rendszeresen hírt adnak és beszámolnak Budaörs számára jelentőséggel bíró városi eseményekről, kulturális, sport, ifjúsági és közösségi programokról és az e területeken elért kiemelkedő sikerekről és eredményekről. A pályázat keretösszege hatmillió forint.
Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) szerint felesleges a pályáztatás, mert úgyis lehet tudni, hogy kik kapják meg.
A polgármester erre reagálva közölte, hogy ha nem írnának ki pályázatot, akkor meg az lenne baj. Megerősítette, hogy azok nyerhetnek a pályázaton, akik megfelelnek a kiírás szakmai feltételeinek.

Úgy döntöttek, hogy 2017. január 1-étől az önkormányzat a Buda Környéki Médiaszolgáltató Kft-vel határozatlan idejű megbízási szerződést köt budaörsi műsorok gyártására és sugárzására. A megbízási szerződés 6 hónapos felmondási idővel bármelyik fél részéről indoklás nélkül megszüntethető. A támogatás mértéke megegyezik az előző évivel.

Ugyancsak támogatták a BA’N’DA Egyesület Víz-Hang Fesztivál megrendezésére vonatkozó négymillió forintos kérelmét.
Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) azzal magyarázta tartózkodásukat, hogy a fesztivál tervezett költségvetése nem volt elég precíz.
Wittinghoff Tamás emlékeztette őt, hogy ennek a fesztiválnak a támogatását eredetileg az előző fideszes alpolgármester javasolta.

Az állami fenntartásba került oktatási intézmények számára az önkormányzat továbbra is biztosítja a szakmai sajátosságok megőrzéséhez szükséges programok, intézményi többletszolgáltatások, tárgyi eszközök költségeit. Ezekre a feladatokra 87 millió forintos támogatást biztosít az önkormányzat.
A polgármester kiegészítésül annyit fűzött ehhez hozzá, hogy mindez természetesen a fenntartó kötelezettsége lenne, de ők nem bíznak bennük, az iskolákat pedig nem szeretnék cserben hagyni.
Császárné Kollár Tímea (Jobbik) példaként azt említette meg, hogy az önkormányzat által vásárolt hangszereknek a szülők által befizetett bérleti díját mostantól a KLIK teszi el.
Biró Gyula alpolgármester viszont azt emelte ki, hogy még a nyári napközis táborozásról is az önkormányzatnak kell gondoskodnia.

Elfogadták a képviselő-testület 2017. évi munkatervét, amely szerint a 2017. évben a testület az alábbi napokon tartja munkaterv szerinti üléseit: április 26., május: 24.,június 21., szeptember 20., november 15., december 13. A közmeghallgatás időpontja: október 4-én lesz.

Jóváhagyták a polgármester 2017. évi szabadságának ütemezési tervét.

A Fidesz frakció öt módosító javaslatot nyújtott be eredetileg, amelyek közül hármat ők maguk vontak vissza. Az országos szintű eredményeket elérő sportolók ingyenes uszodabérletére vonatkozó előterjesztésüket viszont leszavazta a többség.
A vitában a polgármester elmondta, hogy már így is nagyon bőkezűen támogatja a sportot az önkormányzat. Császárné Kollár Tímea (Jobbik) azt kifogásolta, hogy nagyon kevesen felelhetnek meg annak a kritériumnak, hogy itt legyen az állandó lakásuk, egyéni sportágat űzzenek és országos eredményekkel büszkélkedhessenek. Simándi Szelim (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) elmondta, még senki nem jelezte az önkormányzat felé, hogy gond lenne az ingyenes uszodabérlet hiánya az élsportolóknál. Javasolta, hogy, ami nem romlott el, azt ne is próbáljuk megjavítani.

Elfogadták viszont azt a javaslatukat, hogy épüljön a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola gazdasági bejáratával szemben egy új parkolósáv.

Utolsó napirendi pontként megszavazták, hogy induljon el az önkormányzat a „Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez” című pályázaton, ami lehetőséget nyújthat a hivatali informatikai rendszer korszerűsítésére.

 

(forrás: budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.