Berlinale 2017 – Enyedi Ildikó alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medvét

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.

 

A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, “mint egy pohár víz”, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként “rejtsék el” az alkotásban a film témáját, amely csak “jószívű” embereknek mutatkozik meg.

A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy “nagy szíve van”, hanem a nézőkről is, akik “csodálatosan” fogadták az alkotást – tette hozzá a Simon mágus után 18 évvel új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó, aki a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.

Mécs Mónika producer köszönetet mondott a rendezőnek és a stábnak a munkáért, a Magyar Nemzeti Filmalapnak a támogatásért, és a Berlinale szervezőinek is, azért, hogy “felfedezték” a filmet.

A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes az MTI-nek azt mondta, hogy “hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk”.

Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják.

Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

Az Arany Medve díjas alkotással nyitják meg február 26-án Budapesten a 3. Magyar Filmhetet, a magyar mozikban március 2-tól vetítik.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Legfőbb díjaiért – az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért – 18 alkotás versenyzett az idén. A vasárnap véget érő 11 napos fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 403 filmet mutattak be.

Díjjal tér haza a szemle másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson. A szekcióban 43 országból 50 nagyjátékfilmet mutattak be.

A Generation elnevezésű szekcióba meghívást kapott Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, Máté Bori The Headless Appearance című kétperces absztrakt filmje pedig a fesztivállal párhuzamosan futó Kritikusok Hete válogatásába került be.

A zsűri nagydíjával – egy Ezüst Medvével – Alain Gomis francia rendező Felicité (Boldogság) című, francia-belga-libanoni-német-szenegáli koprodukcióban készült alkotását tüntették ki.

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a Berlinalén versenyfilmmel első alkalommal szereplő világhírű finn rendező, Aki Kaurismäki kapta Toivon tuolla puolen (A remény túloldalán) című, finn-német koprodukcióban készült munkájáért.

A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét a Bamui haebyun-eoseo honja (Éjszaka a parton egyedül) című dél-koreai film főszereplője, Kim Minhee kapta meg.

A legjobb férfi alakítás díját a Helle Nächte (Világos éjszakák) című német-norvég versenyfilm egyik főszereplője, Georg Friedrich vehette át.

A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét az Une mujer fantastica (Egy csodálatos asszony) című spanyol film két forgatókönyvírójának, Sebastian Leilónak és Gonzalo Mazának ítélte oda a zsűri.

A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal Agnieszka Holland lengyel rendező Pokot (Nyom) című, cseh-lengyel-német-svéd-szlovák koprodukcióban készült munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben.

A valamely alkotói területen – zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka – mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét az Ana, mon amour (Szerelmem, Ana) című román film vágója, Dana Bunescu kapta.

Az idén első alkalommal díjazták a legjobb dokumentumfilmet, az 50 ezer eurós pénzjutalommal járó elsimerést Raed Adoni Istiyad Ashbah palesztin filmes (Szellemvadászat) című alkotásának ítélték oda.

A legjobb elsőfilm ugyancsak 50 ezer euróval járó különdíjával Carla Simon spanyol rendezőt jutalmazták Esti 1993 (1993 nyara) című munkájáért.

A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét Diego Costa Amarente portugál rendező érdemelte ki Cidade Pequena (Kisváros) című alkotásával.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, amelyen az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

 

 

Enyedi Ildikó: az emberben rejlő kincset mutatja meg a Testről és lélekről

 

A Testről és lélekről alkotói nagyon sokat dolgoztak “saját nyomaik eltüntetésén”, mert olyan filmet akartak készíteni, amely “a nézőben jön létre, és nem a vásznon” – mondta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a legjobb filmek járó Arany Medve-díjjal kitüntetett alkotás rendezője a közmédiának vasárnap a német fővárosban. Enyedi Ildikó filmjét rövidesen 35 országban láthatja majd a közönség.

    A rendező kiemelte: sok olyan értékes, nagyszerű film van, amelyben az alkotó közvetlenül szól a nézőhöz, a Testről és lélekről készítői viszont “másra esküdtek fel”, és rengeteg energiát fordítottak arra, hogy “eltüntessék az útból” saját magukat.

    Az erős stilisztikai elemek arra irányították volna a figyelmet, hogy “itt valami koncepció, erős állítás van”, az Arany Medvével kitüntetett magyar film azonban más hatásmechanizmussal dolgozik.

    A Testről és lélekről “szerény film akar lenni”, amelyben az alkotónak nem az a szándéka, hogy “szózatot intézzen a nézőhöz”, hanem csak “finoman hagyni akarja élni a vásznon a két főszereplőt, és meg akar mozdítani valamit a néző szívében”.

    Ehhez sok munkára és nagy alázatra volt szükség minden alkotótárstól, és végig nem lehetett tudni, sikerül-e elérni, hogy a néző ne “kombináljon”, hanem “elemi módon, az érzelmek szintjén” reagáljon a filmre.

    Végül aztán a berlini premieren kiderült, hogy a nézőtéren beindul “az érzelmi hullámvasút, úgyhogy valamit mégiscsak sikerült összehoznom” – mondta Enyedi Ildikó.

    Hozzátette: a szombati esti díjátadó gála után a zsűritagok mind odamentek hozzá, gratuláltak, és azt mondták, hogy ha a szabályzat engedte volna, még több díjat adtak volna filmjének. Kitüntették volna a női főszereplőt, Borbély Alexandrát, de Herbai Máté operatőrnek és Lukács Péter hangmérnöknek is “biztosan adtak volna díjat”.

    A hatásmechanizmus működését mutatja az is, hogy “nem a filmnyelvi, filmtörténeti aspektusok kerültek elő, hanem valahogy mindenkiből előtört nagyon sok minden a saját életéből”.

    “Ez volt a célunk” – mondta Enyedi Ildikó.

    A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják; szarvasok egy erdőben, és szeretik egymást.

    A film világforgalmazójánál, a berlini Films Boutique-nál az MTI érdeklődésére vasárnap elmondták, hogy már 35 országban állapodtak meg forgalmazókkal a Testről és lélekről bemutatásáról. Azonban “ez még az Arany Medve elnyerése előtti adat” – tették hozzá.

    A magyarországi premiert február 26-án tartják Budapesten, a 3. Magyar Filmhéten, a magyar mozikban március 2-tól vetítik Enyedi Ildikó filmjét.

    A Testről és lélekről az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.

    Az alkotás az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő. Férfi főszereplője Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

 

 

 

enyedi_ildiko_berlinale2017_aranymedve2

 

 

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező

 

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján. A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő rendező munkája a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész 1955. november 15-én született Budapesten. Érettségi után a Montpellier-i Egyetemen, majd a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult. 1979-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, ahol 1984-ben Fábri Zoltán osztályában végzett. Főiskolai évei alatt tagja volt az Erdély Miklós által vezetett Indigo (Interdiszciplináris Gondolkodás) elnevezésű művészeti csoportnak. Pályáját experimentális ihletésű rövidfilmekkel kezdte a Balázs Béla Stúdióban (BBS).

Első játékfilmjét 1988-ban forgatta, a sajátos hangvételű Az én XX. századom egy ikerpár története. Az eredeti világlátást újszerű filmes nyelvvel ötvöző “mesében” a századelő világát korabeli fotók alapján rekonstruálták, Máté Tibor operatőr még korhű nyersanyagot is gyártatott a Kodak céggel. Az alkotás 1989-ben a magyar filmszemlén elnyerte a játékfilm kategória alkotói díját, s a képi és tartalmi összhang megvalósításáért is jutalmazták. A Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamera-díjjal, az edinburghi és a Las Vegas-i fesztiválon különdíjjal ismerték el, a szakma és a kritikusok 2000-ben beszavazták minden idők 12 legjobb magyar filmje közé. Az én XX. századom, amelynek digitálisan felújított változata 2012-ben jelent meg, 2001-ben a nyitófilm volt a Londonban megrendezett első európai pszichoanalitikus filmfesztiválon.

Következő filmje a Weber operája alapján készült Bűvös vadász (1994) volt. A zenemű cselekményét csak nagy vonalakban követő forgatókönyv (amelyet Révész Lászlóval jegyzett) elnyerte a Hartley-Merrill nemzetközi pályázat első díját, a “kozmikus, mitikus meséért” 1995-ben rendezői különdíjat vehetett át a magyar filmszemlén. A két évvel később készült Tamás és Juli (1997) Franciaországban a Belforti Fiatal Filmesek Fesztiválján a legjobb nagyjátékfilmnek járó fődíjat kapta meg. Negyedik játékfilmjét, az 1999-ben bemutatott Simon Mágust a magyar filmszemle legjobb rendezői díjával tüntették ki, a locarnói filmfesztiválon a Filmklubok Nemzetközi Szövetségének különdíját nyerte el, 2000-ben megkapta a filmkritikusok díját. A rendezőnő egyik nyilatkozata szerint a bibliai történetet a gnosztikusok állandó kérdésfeltevésének módszerével, a vesztes oldaláról megközelítve próbálta feldolgozni.

A 2009-es, alig húszperces Első szerelem egy (földi) lány és egy földönkívüli fiú első randevújának humoros történetét meséli el, és a kamaszok érzelmeinek tisztaságáról szól. A miami filmfesztivál rövidfilmes versenyének nagydíját és a genovai sci-fi seregszemle fődíját is elhódító alkotást a rendezőnő inkább romantikusnak, mint science fictionnek nevezi (érdekessége, hogy a főszerepet tizenhét éves lánya alakította).

Enyedi Ildikó csaknem minden munkájának maga írja a forgatókönyvét, filmjeinek jól felismerhető, egyedi hangulata van. Több forgatókönyvírói pályázat, valamint hazai és nemzetközi filmfesztivál zsűrijének munkájában vett részt, 2001-ben elnökölt a Magyar Filmszemlén, tagja az Európai Filmakadémiának. 2013-ban ő rendezte a Márai Sándor kassai és budapesti életéről készült Széllel szemben című alkotás magyar fejezetét. Egyik rendezője volt az HBO csatornán futó Terápia című szériának, amelyért 2013-ban Gigor Attilával a legjobb televíziós rendezés díját kapták meg, azóta elkészült a második évad is. A forgatásra “kivételes színházi munkaként” tekintett, az alkotókkal minden egyes forgatási napot úgy éltek meg, mint egy színházi premiert. A színházat mitikus helynek tartja, babonás tiszteletet érez iránta, eddig nem is próbálkozott színházi rendezéssel. Évek óta tanít a Színművészeti Egyetemen, 2013-ban végzős rendezőosztálya Nekem Budapest címmel nagysikerű szkeccsfilmet forgatott arról, mit jelent nekik a magyar főváros.

Régi dédelgetett terve, hogy filmre vigye Füst Milán A feleségem története című művét, amelyet a világirodalom egyik legnagyobb regényének tart. A rendezőnő nem először dolgozná fel az író valamelyik alkotását, az 1991-es Téli hadjárat című rövidjátékfilmje Füst Milán Ez mind én voltam egykor című írásának részleteire épül, s 1993-ban elnyerte a neubrandenburgi Dokumentart Fesztivál fődíját.

Művészi tevékenysége elismeréseként 1991-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2000-ben érdemes művész lett, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

Tizenhat év után, 2015-ben újra játékfilm forgatásába kezdett. A Testről és lélekről című film forgatókönyve – korábbi munkáitól eltérően – nagyon gyorsan, alig néhány hét alatt készült el, alapgondolatát Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének néhány sora ihlette. A film Mária (Borbély Alexandra) és Endre (Morcsányi Géza), két olyan ember találkozásáról szól, akik a nappali világban ugyan munkatársak, de nem igazán ismerik egymást, éjjelente viszont régóta ugyanazt az álmot álmodják. A mindannyiunkban rejtező titkokról és szenvedélyekről szóló alkotás február 10-én mutatkozott be a 67. Berlinalén.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.