A magyar kultúra napja – Idén Budaörsön rendezik meg a XX. Magyar Drámaíró Versenyt

Az idén Mezey Katalin, Pataki Éva és Szabó T. Anna ír egy éjszaka alatt színdarabot a Magyar Drámaíró Versenyen, amelyet ezúttal a Budaörsi Latinovits Színházban rendeznek meg január 21-én és 22-én a magyar kultúra napja alkalmából.

 

A XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány immár huszadik alkalommal rendezi meg a Magyar Drámaíró Versenyt – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A verseny január 21-én, szombaton este kezdődik, ekkor a színház Macskajáték című előadása előtt sorsolják ki a Nők Lapja következő számának cikkcímei közül azt, amelyből a három drámaíró egy nap alatt színdarabot ír. A szerzők ezt követően elvonulnak és elkezdik a munkát.

Vasárnap reggel sorsolják ki, hogy melyik színészcsapat melyik rendezővel és melyik író szövegkönyve alapján kezd el dolgozni. Az idén Berzsenyi Bellaagh Ádám, Csiszár Imre és Szabó K. István állítja színpadra a darabokat, a társulathoz több vendégművész is csatlakozik.

A darabokat előadó színészek között lesz Bregyán Péter, Fenyő Iván, Hámori Ildikó, Rák Kati, Takács Kati, Csongrádi Kata, Mihályfi Balázs és Spolarics Andrea is.

A fesztivál különlegessége a nyilvánosság, a színházi függönyök nem rejtenek el semmit: az érdeklődők a próbafolyamatot is végigkövethetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.

A kész produkciókat a közönség január 22-én, vasárnap 19 órától láthatja a Budaörsi Latinovits Színház színpadán.

A szakmai zsűri, amelynek elnöke Tarján Tamás, a verseny végén átadja a legjobb drámának járó díjat, emellett elismerik a legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb mellékszereplőt és a legjobb rendezőt is. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

Linka Ágnes, a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy két év kihagyás után rendezik meg újra a drámaíró versenyt, amely reményei szerint állandó helyet kap a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol minden évben a magyar kultúra napján rendeznék meg.

Mint Linka Ágnes felidézte, korábban több szerző is továbbírta a versenyen született darabját, emellett a díjazott művekből hangjáték is készült. MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.