A Gulag szerzetese és a “kamaraerdei ügy” – Elhunyt Placid atya

(Budaörs, 2017. január 16. – Budaörsi Infó) Életének 101. évében, vasárnap este elhunyt (alig pár héttel korábban, december 23-án a kerek 100. születésnapját ünneplő) Olofsson Placid atya – közölte a legnagyobb internetes közösségi portálon a pannonhalmi perjel, Hortobágyi Cirill. 

 

Placid atya, mint a Gulag szerzetese ismert hazánkban, hiszen hosszúra nyúlt életének meghatározó időszaka volt a szovjet büntetőtáborban töltött, koholt per alapján töltött raboskodása, ahol a rabtársak lelki gondozásával tartotta bennük a reményt.

Kevésbé ismert az atya elítélésének a részletei, főleg a budaörsi vonatkozása, hiszen Placid bencés atyának pere a „kamaraerdei ügy” néven került be az aktákba.

 

A levéltári anyagok között a következő forrást található erről:

Olofsson Piacid bencés atyát is köztársaság-ellenes szervezkedés és gyilkosságokra való felbujtás vádjával tartóztatták le. Piacid atya az 1945. évi választásokon a Független Kisgazdapárt listáján indult. A választási küzdelemben egy gyűlésen a hallgatók közül egy diák megkérdezte tőle, hogy helyesnek tartja-e szovjet katonák meggyilkolását. Piacid atya azt válaszolta, hogy a kommunizmus legyőzéséhez ez nagyon lassú módszer. A fiatalembert, Unden Miklóst, később őrizetbe vette a rendőrség szovjet katonák meggyilkolásának vádjával. Az úgynevezett kamaraerdei ügy kivizsgálásakor Unden megemlítette a választási gyűlésen elhangzottakat. Így került sor Olofsson Piacid atya letartóztatására azzal az indokkal, hogy tömegmészárlásra buzdított. Placid atya a „vizsgálati szakasz” lezárultával Kiss Szalézhez hasonlóan orosz bíróság elé került, ami az SZSZKSZ alkotmányának 49. § 58/2. (antibolsevista propaganda), 58/8. (Terrorcselekmény) és 58/11. (összeesküvés) pontja értelmében 10 év szovjet munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. így került Piacid atya mint „vrag naroda” (a nép ellensége), P 876. számú fogolyként a Gulagra. (Egyházügyi hangulat-jelentések 1951,1953, Budapest Főváros Levéltára, Budapest, Osiris, 2000.,25 p.)

Ő maga így írja le a történteket a róla szóló könyvben:

Teljesen új szakasza következett életemnek 1946. június 6-án, amikor a magyar rendőrség letartóztatott. Elvittek az Andrássy út 60-ba, a mai Terror Házába. (…) Erre átpasszoltak a szovjet budapesti hadbírósághoz. A szovjeteknek akkora rutinjuk van az ilyen börtönvilágban, hogy 3 héten belül megkaptam a hadbíróságtól a 10 éves ajándékot, kényszermunkát a Gulág rabtelepeken. A szovjet büntető törvénykönyv 58-as paragrafus 2-es, 8-as, 11-es pontja alapján ítéltek el. A 2-es pontot elfogadtam: antibolsevista propaganda. De hát vigyázzunk, a magyar büntető törvénykönyvben ez nem volt büntethető, mi közöm nekem a szovjet BTK-hoz? (Isten kegyelméből, képeskönyv Placid atya életéről, Páros Print Bt., Budapest, 2016, 27-28. p.)

A Pannonhalmáról elhurcolt atya 1946-tól 10 éven keresztül volt a brianszki erdőben fekvő szovjet kényszermunkatábor foglya, 1955-ben tért vissza Magyarországra, de papként nem kapott működési engedélyt, ezért fizikai munkából tartotta fenn magát, 1977-ben ment nyugdíjba, papi hivatását a szocialista éra első felében csak titokban gyakorolhatta. A rendszerváltás után állami kitüntetésekben részesülő atya 100. születésnapja alkalmából a pannonhalmi főapát tartott hálaadó szentmisét a ciszterci Szent Imre-templomban, ahol Placid atya a hetvenes években kisegítő lelkészként tevékenykedett.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.