Hógolyó – A posztmodern éve lesz 2017?

(Budaörs, 2017. január 6. – Budaörsi Infó) Végül elmúlt a rázós volta miatt igencsak hosszúnak érzett 2016-os év, és beléptünk – az eddigi tendenciát figyelembe véve – a még érdekesebb 2017-es évfolyamba. Az újévi fogadalmak és jókívánságok még korai voltuk miatt el se kezdődhettek, amúgy is gyorsan csak a rossz dolgok történnek meg, a jóknak pedig hosszú a kifutási idejük és legtöbbször később eszmélünk rájuk, mert nem mindig nyilvánvalóak. Egy biztos, aki in vivo átlépte a fagyos szilveszter éjszakáját, az büszkén elmondhatja már, hogy leendő sírkövére már nem fog felkerülni a 2016-os évszám. Ez az év első sikere, másodpercre pontosan!

A változások ritka fajtája operál gyors lefolyással (ez a kényelmetlen típus), a legtöbbször pedig szépen lassan szivárog befelé, folyamatosan apróbb elemek cserélődnek ki éltünkben és környezetünkben, olyan ütemben, hogy csak nagy évek távlatában vesszük csak észre, hogy mennyire mások voltunk egykor. Így lesz nevetséges egy érett korúnak a fiatalkori viselete, mikor régi fényképeken mereng, vagy hallgatjuk régi ismerősöktől az egykori ma már vállalhatatlan személyes anekdotákat és cselekedeteket, és a tárgyi környezetről nem is esett szó. Ma már tagadást vált ki belőlünk a nagy távlat kontrasztja, de amíg nem szembesültünk vele, addig észre se vettük a változást. Ez így természetes, mert az idő múlásával mindig gyarapodunk; ha mással nem, hát tapasztalattal.

Ezzel a lassan kúszó, szinte mozdulatlannak tűnő ragadozó módszerrel cserkészi be magát az életünkbe a posztmodern is, ami a budaörsi karácsonyt sem kímélte az ünnepek idején, habár ezt a szezont már régen meghódította magának, hiszen a külsőség elsődlegessége a tartalommal szemben, nos, ez a posztmodern korszak egyik esszenciája.

Egy helyi nagyáruházban bizonyos összegű vásárlás felett különös, fehér, bolyhos ajándékot osztogattak a kasszánál. Kezébe veszi az ember, ismerkedik vele: nagyjából 7 centi átmérőjű, jól illik bárki markába, puha, összenyomásra aprócska roppanások zaja és tapintata érződik. A kasszás hölgy látja a vizsgálódó magába fordulását miközben szemlélte a szokatlan tárgyat, és hogy haladjon a sor elárulta a tárgy nevét: hógolyó.

A zavar kiütközik a megajándékozott arcán, aki e sorok írója. A megjelenése, mérete és formája valóban hasonló, fényképről látva még talán megkülönböztethetetlen is lenne egy valódival. Még arra is alapos figyelmet fordítottak, hogy összenyomásra ugyanolyan hang és tapintási érzet kísérje, mint az eredetit. Nem elégedtek meg a látvánnyal az utánzók, sőt, jobb tulajdonságokat is adtak neki: összepréselés után kirúgja magát, vagyis újrahasználható, és az ujjak lefagyasztása helyett inkább melegít. A tökéletes hógolyó! Csakhogy nem hóból van, ergo nem lehet az; még ha egyetlen tulajdonságot leszámítva mindenben egyezik is vele.

Az áruház francia tulajdonosi köre és a nemzetközi szintű vezetői tudják valójában mi ez, hisz a posztmodern filozófia is francia eredetű. Úgy nevezik, hogy szimuláció. Lyotard, Baudrillard, Derrida és a többi körmönfont posztmodern filozófus, ha még élne, nagyot csettintenének örömükben, hiszen halálukig erről értekeztek, hogy a valódi jelenségeket, tárgyakat és eseményeket lassan kicseréli az emberiség művire, szimuláltra, és egyszer csak eljön az idő, hogy a térkép fontosabb lesz, mint a táj, amit ábrázol, a forma a tartalom felett, a valótlan állítás az igaz felett. A magyar is követi a fejlett Nyugatot, csak méretes késéssel. De csak a szóvicc erejéig: nekünk több mint egy évszázada vannak „műhallgatóink”. A Budapesti Műszaki Egyetemen persze…

Jelen esetben, a 2016-os ünnepek gyerkőcei a már megszokott hómentes ünnepek alatt alaposan kihógolyózhatták magukat, ál-hógolyóval, és ezzel nagyobb örömben részesültek, mint ha a megfázást és a kényelmetlenséget felvállalva eredetivel, hógolyóval csatáztak volna egymással.

Nézzünk csak alaposan körbe az életterünkben, melyek ’eredetiek’, vagy mik ’pótszerek’, és utóbbiaknál melyek fontosabbak immár az eredetinél! Kezdésnek érdemes körbenéznünk a világhálón, ahol elég népes ismeretségünk van egy bizonyos közösségi oldalon. A több száz ismerős közül mennyivel ismerkedtünk össze személyesen, természetes úton, vagy ápoljuk velük személyes érintkezéssel a kapcsolatot?

A posztmodern már itt van köztünk a mindennapokban, csak mivel lassan szivárog, apránként épül fel, mint a cseppkő, észre se vesszük majd, amikor már dominálni fog. O tempora! O mores! Ha változnak az idők, változunk vele mi is, és erkölcseink is. Lehet, hogy élvezni fogjuk a teljes posztmodernt. A maradiak pedig mehetnek vissza a barlangba, ha igazi citrommal isszák a teát, és nem mesterséges citromaromával…

B.U.É.K.!

(Budaörsi Infó/Kőszegi Ádám)

facebook:

0 Komment