Emelkedik a polgármesterek díjazása

Az Országgyűlés kedden megemelte a települési polgármesterek díjazását.

 

A képviselők nagy többséggel, 180 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el – házszabálytól eltéréssel – az önkormányzati törvény ezt tartalmazó módosítását a belügyminiszter kezdeményezésére.

A változtatás értelmében a településvezetők díjazását a most elfogadott javaslat kihirdetését követő hónaptól már nem a helyettes államtitkárok, hanem az államtitkárok alapilletményéhez igazítják.

Egy 500 lakosúnál kisebb település polgármesterének bére az államtitkári fizetés 30 százaléka lesz, 1500 lakosig 40 százaléka, 2000 lakosig 50 százaléka, 5000 lakosig 55 százaléka, 10 ezer lakosig 60 százaléka, 30 ezer lakosig 70 százaléka, a fölötti lélekszámnál pedig az államtitkár bér 80 százaléka lesz. A megyei önkormányzatok közgyűlési elnökei az államtitkári illetmény 90 százalékára válnak jogosulttá.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a hétfői összevont vitában emlékeztetett, a legkisebb települések vezetőinek fizetését ellenzéki kezdeményezésre növelték az államtitkári tiszteletdíj 20 százalékáról 30 százalékra, amivel az érintett polgármesterek díjazása mintegy 300 ezer forint lesz.

A polgármesteri fizetésemelés összességében évente mintegy 1,5 milliárd forintba kerül, aminek nagy részét a központi költségvetésből fedezik, a támogatás megítélésénél figyelembe véve a települések egy lakosra jutó adóerő-képességet.

A képviselők a módosítással azt is lehetővé tették, hogy a társadalmi megbízatású alpolgármesterek lemondjanak tiszteletdíjukról, amire eddig nem volt lehetőségük, így kötelező díjazásukat csak az adózást követően ajánlhatták fel az önkormányzatnak. (mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.