A Mediaworks nem indítja újra a Népszabadságot

Nem indítja újra a Népszabadságot a Mediaworks – tette közzé az Opimus Group Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

 

A tájékoztatás szerint a cég egyszemélyes leányvállalata, az Opimus Press Zrt. felkérésére a 100 százalékos tulajdonában álló Mediaworks Hungary Zrt. igazgatósága megvizsgálta a Népszabadság újraindításának lehetőségét.

Az igazgatóság “nem látja sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát a Népszabadság című napilap újraindításának” – írták.

A Mediaworks kiadó október 8-án jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Október 25-én a Mediaworks addigi tulajdonosa, a Vienna Capital Partners eladta a céget Opimus Press Zrt.-nek.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.